Január 18., szerda


Ma kezdődik az imahét a keresztények egységéért. Imádkozzunk ma különösen is a katolikus egyházért.
110 (109). zsoltár Pap vagy mindörökre, Krisztus Urunk

Imádság a szentekkel
1 Azt mondta az Úr az én Uramnak:
„Ülj jobbomra,
és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul!”

2 Az Úr kinyújtja hatalmas jogarod Sionból
uralkodj ellenségeid közepette!

3 Tied lesz az uralom
hatalmadnak napján
a szentek fényességében;
A hajnalcsillag előtt,
mint harmatot, nemzettelek téged.

4 Az Úr megesküdött és nem bánja meg:
„Te pap vagy mindörökké
Melkizedek rendje szerint.”



A liturgia újra a 110. zsoltárt adja ajkunkra imádságul. Amint két napja is láttuk, ezt a zsoltárt idézik a leggyakrabban az Újszövetség könyvei. Jól ismerte Jézus is, hiszen ebből a zsoltárból vette azokat a szavakat, amelyekkel a főpapnak válaszolt, amikor az a kilétéről faggatta. Jézus ezzel világossá tette a zsoltár messiási értelmét. Péter apostol – pünkösdi beszédében – e zsoltár képeivel bontja ki Jézus misztériumát: „Ezt a Jézust Isten feltámasztotta, s ennek mi mindannyian tanúi vagyunk. Miután tehát Isten jobbja felmagasztalta őt és megkapta, akit az Atya neki megígért, a Szentlelket, azt kiárasztotta, amint látjátok és halljátok. Mert nem Dávid ment fel az égbe, mégis ő mondja: »Azt mondta az Úr az én Uramnak: Ülj jobbomra, és minden ellenségedet lábad elé teszem zsámolyul«” (ApCsel 2,32–35). Péter apostol mintha innentől kezdve e szavakkal jellemezné Jézus tevékenységét. Jézus feltámadása így azt jelenti: fölment Isten jobbjára, hogy átvegyen minden hatalmat, vagyis legyőzze a gonoszt, lába alá vetve azt, és megnyitva a mennyek országát. Így zárul Péter beszéde: „Tudja meg tehát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy Isten Úrrá és Krisztussá tette őt, azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek!” (ApCsel 2,36). E szavak hallatán és a zsoltárban felvázolt képet szemlélve a Trasteverei Szűz Mária-bazilika szentélyének mozaikja jut az eszünkbe, amely mintha a zsoltárnak éppen ezt a mondatát illusztrálná. A művész a mozaik középpontjába állítja Jézus királyi trónját. Jobbján Mária ül, Szent Péter és a többi szent pedig körülöttük áll, de a trónt jelző kereten kívül. Ez a jelenet mély szimbolikus jelentést hordoz: Jézus, aki az apszis középpontjában marad (a trónus így megnyúlik jobbra) a jobbjára kívánta ültetni Máriát, aki a zsoltárt idéző tekercset tartja. Mária az Egyházat, a hívők közösségét jelképezi. Úgy is mondhatnánk, hogy amit az Atya a Fiúval tett – vagyis jobbjára ültette –, azt tette Jézus Máriával (az Egyházzal): a jobbján adott neki helyet. Azt is látjuk, ahogy gyengéden átöleli. Ez a látomás, ahogy Jézus átöleli Máriát és maga mellé ülteti trónusára, Isten új népének küldetését fejezi ki, amely egyszerre királyi (ahogy a zsoltár első sorai nevezik) és főpapi („Pap vagy te mindörökké, Melkizedek rendje szerint” – olvassuk a zsoltár 4. versében). Az Egyház, Krisztus teste ez az új nép, amelyre az Úr saját küldetését bízza rá. Jóllehet a földön jár még, az Egyház bizonyos értelemben mégis a mennyben van már. Őrá bízta az Úr a feladatot, hogy prófétája legyen az új országnak, amely a szeretet és a béke királysága. Ezzel együtt felruházta azzal a királyi hatalommal, hogy megváltoztassa a szíveket és a világ történelmét, és azzal a főpapi hatalommal, hogy közbenjárjon és Istennek ajánlja fel az egész világot mindaddig, amíg a halál legyőzetik, és Jézus Krisztusban minden új értelmet nyer.

Imádság a szentekkel