Január 3., kedd

98 (97). zsoltár Ujjongjunk az Úrnak, a mi üdvösségünknek

Karácsonyi imádság
1 Zengjetek új éneket az Úrnak,
mert csodálatra méltó, amit művelt.
Jobbja kivívta a győzelmet,
igen, szent karja győzelmet szerzett.
3 Megemlékezett jóságáról
és hűségéről Izrael háza iránt.
A föld minden határa látta Istenünk üdvösségét.
4 Ünnepeljétek az Urat, országok, mind,
örüljetek és vigadjatok!
5 Dicsőítsétek az Urat muzsikával,
szóljon citera és hárfa!
6 Trombita és kürt hangjával
ujjongjatok színe előtt, az Úr s Király előtt!

A liturgia újra a 98. zsoltárt adja imádságul ajkunkra, s arra hív, hogy magasztaljuk az Urat üdvözítő művéért: „Jobbja kivívta a győzelmet, igen, szent karja győzelmet szerzett”, énekli a zsoltáros, aki mintha minden szavával újra arra hívna, hogy örömében osztozzunk: zengjetek, ünnepeljétek, örüljetek, vigadjatok, dicsőítsétek muzsikával, ujjongjatok! Felidézi az Úr csodálatra méltó tetteit: nagy győzelmet aratott, kinyilvánította üdvösségét, feltárta igazságosságát, megemlékezett szeretetéről, és most eljön, hogy igazságosan megítélje a földet, ahogy azt a zsoltár záró sora hirdeti. Az Úr és népe közötti szeretet története azonban nem marad meg e szövetség keretei között, bármilyen nagyszerű is az. Isten népének története szorosan összefonódik a föld többi népének történelmével, hiszen mindenkinek meg kell mutatnia Isten szeretetének nagyságát, hogy az mindenkit magához vonzhasson. Az Úr népe ebben az értelemben nem élhet önmagának, nem keresheti kizárólag a maga üdvösségét. Az Úr az ő bizony szegény, erőtlen és bűnös kezeire bízta a feladatot, hogy a föld minden népét segítse elindulni az Úr felé. E hivatásában, hogy Isten szeretének egyetemes tanúja legyen, teljes mértékben osztozik az Egyház is. Jézus tanítványai arra kaptak meghívást az Úrtól, hogy a földkerekség végső határáig elvigyék a szeretet evangéliumát. A keresztények számára e küldetés nem dicsekvésre ad okot, hanem mindenekelőtt olyan feladat, amelyet az Úr mint népre bízott rá, hiszen ez a nép maga sem ismer határokat. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy Isten népének identitása nem elválaszt, hanem mindenkit arra indít, hogy elinduljon a béke „szent hegye” felé. Most, amikor olyan időket élünk, amelyek könnyen arra indítják az embert, hogy magába forduljon és saját határait védje, minden eddiginél sürgetőbb feladat, hogy újra felfedezzük ezt a minden néphez szóló missziós hivatásunkat. A zsoltáros nemcsak arra buzdít, hogy eleget tegyünk ennek: örömmel kell nekilátnunk, ezzel is hirdetve a cél – s ezáltal a hivatás – szépségét. E távlatba helyezhető Ferenc pápa buzdítása is, amelyet az Evangelii gaudiumban fogalmaz meg, az egész Egyház felé. A zsoltáros arra kéri Isten népének gyülekezetét, hogy álljon az Úr elé, amikor az királyságának ragyogásában megjelenik, és zengjen neki, citerával és hárfával, „trombita és kürt hangjával” (6). A zsoltáros szavai nemcsak a liturgiára vonatkoznak, amikor a közösség egybegyűl, hogy az Urat dicsőítse, hanem arra az örömre is, amely a szeretet evangéliumának átadását kíséri, a föld minden népe számára.
Karácsonyi imádság