1
Zengjetek új éneket az Úrnak,
mert csodálatra méltó, amit művelt.
Jobbja kivívta a győzelmet,
igen, szent karja győzelmet szerzett.
mert csodálatra méltó, amit művelt.
Jobbja kivívta a győzelmet,
igen, szent karja győzelmet szerzett.
7
Harsogjon a tenger és ami betölti,
a földkerekség s
akik lakják!
8 Folyók,
tapsoljatok kezetekkel,
Hegyek,
társuljatok az ujjongáshoz!
9 Az Úr
színe előtt, mert eljön megítélni a földet.
Igazságban ítéli
meg a földkerekséget,
és méltányosan a
népeket.
Már harmadik napja, hogy a liturgia a 98. zsoltárt
kínálja elmélkedésre. Ezúttal az első verset követően – amely arra hív, hogy új
éneket zengjünk az Úrnak – a zsoltár utolsó három sorát olvassuk. A zsoltáros
tegnap Isten népének gyülekezetébe hívott minket, amely azért gyűlt egybe az Úr
elé, hogy hálát adjon, amiért megszabadult ellensége kezéből, és örömmel zengje
szabadítását, hiszen oly nagy jelentőségű eseményről van szó. A zsoltár szavai
azért hangzanak el újra és újra most, a karácsonyi időben, hogy bevonjanak a
Megváltó születésének örömébe. Ez az öröm töltötte be a betlehemi éjszakában
zengő angyalokat, ez az öröm járta át a pásztorokat, amikor meglátták a
jászolban fekvő, pólyába takart Gyermeket. Ez az öröm tölti be a szegényeket és
a gyengéket, amikor azt látják, hogy Jézus hozzájuk siet oda azonnal és őket
választja ki elsőként, hogy velük kezdje el építeni Isten új világát. Az
evangéliumok mind egybehangzóan tanúsítják, hogy az Úr a szegényeket
választotta ki első barátainak. Ezt hirdeti az Egyház egész hagyománya.
Napjainkban pedig Ferenc pápa kéri újra és újra, hogy tegyünk tanúságot a Jézus
tanítványait és a szegényeket összekötő barátságról. Bárhol is mutatkozott meg
ez a szoros barátság karácsonykor – ahogy a Szent Egyed közösség is oly
sokféleképpen és oly sok városban élte meg így ezt az időszakot –, mindenütt
öröm és vidámság fakadt a nyomában. A karácsony öröme az, ami a szegények és a
gyengék arcán felragyog, amikor befogadják és szeretettel veszik körül őket. A
tanítványok és a szegények találkozásával kezdődik Isten országa, az emberi
történelem végső ideje. A zsoltáros, aki a szabadulás fölötti öröm éneklésére
buzdította az Úr népét, most minden embert, az egész teremtést hívja, hogy ők
is ujjongjanak az Úr e nagy műve felett: „zengjen a tenger s ami benne van, a
földkerekség s akik lakják! Folyók, tapsoljatok kezetekkel, hegyek, társuljatok
az ujjongáshoz!” (7–8). A zsoltáros minden népet és az egész teremtett világot egyetlen
ünneplő gyülekezetbe hívja. Elmúlt már az az idő, amikor – Pál szavaival – az
egész természet együtt sóhajtozott és vajúdott (Róm 8,22). Most, Jézus
eljövetelével minden megváltatott, minden elnyerte a szabadulást. A gonosznak
már nincsen hatalma. Így már megvalósulhat Isten végső ítéletének jelenete. A
zsoltáros egy olyan végső összejövetelt fest elénk, amelyre minden nép, az
egész teremtett világ egybegyűl: „Az Úr színe előtt, mert eljön megítélni a
földet: igazságban ítéli meg a földkerekséget, és méltányosan a népeket” (9). A
zsoltáros egy szóval sem utal az ítélettől való félelemre. Sokkal inkább azt
sugallja, mekkora öröm az Úr színe előtt állni. Igen, a szegényekkel átélt
karácsony öröme az üdvösségre szóló ítélet öröme, amelyet az Úr már ma kimond.
Karácsonyi
imádság
