Január 19., csütörtök

Imádság a keresztények egységéért, különös tekintettel az ortodox egyházakra.
 

40 (39). zsoltár. Itt vagyok, Uram, hogy teljesítsem akaratod.

Imádság az egyházért

⁷ Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot,
de megnyitottad fülem a hallásra.
Nem követelsz égő és engesztelő áldozatot,

⁸ így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok!
A könyvtekercsben rólam írták,

⁹ hogy teljesítsem akaratod.
Parancsod, Istenem,
örömmel tölti el szívemet.

¹⁰ Az Úr igazságát hirdetem a nagy közösségben.
Nézd, ajkam nem hallgatott, Uram, te ezt tudod.

¹⁷ Ujjongjanak és örüljenek benned mind, akik hűségesen keresnek,
és hirdessék mindig: Hatalmas az Úr!
Mind, akik várják üdvösségedet.

Ma a liturgiában a 40. zsoltár közepének szavaival imádkozunk. A zsidókhoz írt levél is, amit ezekben a napokban olvasunk, ennek a zsoltárnak a szavait idézi. A mai elmélkedésre szánt sorok a hívő „új énekét” követik, aki a gyülekezetben így fejezi ki Isten iránti háláját: „Ajkamra új éneket adott, Istenünk magasztalására” (4). Felfedezi az Isten Szavának meghallgatásából fakadó boldogságot: „Boldog az ember, aki reményét az Úrba veti, aki a bálványok szolgáit nem követi, sem azokat, akik csalfa ámításnak élnek.” (5) Ezek a szavak a hívő ember boldogságáról szólnak, aki az Úrra és Igéjére bízza magát. Ez a bizalom a hívőt közel vezeti Istenhez, a barátjává teszi, annyira hogy szabadon és bátran így szólhat Hozzá: „Istenem, ne késlekedj!” Az Istennel való barátság – ami azt jelenti: saját szívünket ajándékozzuk az Úrnak – megérteti a hívő emberrel, hogy az Úrral való kapcsolat nem a külsőségekben rejlik, nem a vallásos gyakorlatokban, hanem a szívünktől függ: szeretet, hűség, odaadás kérdése. A zsoltáros nagy lelki bölcsességgel mondja: „Te nem kívánsz véres vagy ételáldozatot, de megnyitottad fülem a hallásra. Nem követelsz égő és engesztelő áldozatot, így szólok hát hozzád: Lásd, itt vagyok!” (7) Ezeket a szavakat idézi a Zsidóknak írt levél is, amelyet ezekben a napokban a liturgiában is hallunk. Jézusra alkalmazták őket. Kifejezik azonban a hívő és az Úr kapcsolatát is. Ő nem állati és tárgyi áldozatot akar, hanem az akarata iránti készséget. És Jézus ennek az engedelmességnek a példája. Jézus is biztosan énekelte ezeket a szavakat: „A könyvtekercsben rólam írták, hogy teljesítsem akaratod. Parancsod, Istenem, örömmel tölti el szívemet.” (8–9) Az evangéliumokban többször mondja, hogy azért jött, hogy az Atya akaratát teljesítse, nem a sajátját. A tanítványaitól is ugyanezt az engedelmességet kéri. Így buzdítja őket: „Ti így imádkozzatok: Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a neved, jöjjön el az országod, legyen meg az akaratod” (Mt 6,9–10). A tanítványokat arra buzdítja, hogy lépjenek ki saját magukból, hogy az Atyára tudjanak figyelni és be tudják fogadni, meg tudják élni álmát a világról. Isten akarata az, hogy mindenki békében éljen. És ez Jézus küldetésének is az oka. Nekünk is együtt kell énekelnünk a zsoltárossal: „Az Úr igazságát hirdetem a nagy közösségben. Nézd, ajkam nem hallgatott, Uram, te ezt tudod.” (10) Jézus soha nem hagyott fel az ország Evangéliumának továbbadásával  és soha nem feledkezett meg arról, hogy Atyja akaratát kövesse.

Imádság az egyházért