Január 13., péntek

78. zsoltár Hirdetni fogjuk műveid, Urunk

3Amit hallottunk, amit megismertünk,
s amit őseink beszéltek el nekünk,
4 nem titkoljuk el fiaink elől,
hanem hirdetjük a jövő nemzedéknek:
az Úr dicső tetteit, erejét,
és a csodákat, amelyeket művelt.
5 Ám parancsul adta Jákobnak,
s mint törvényt rendelte Izraelnek,
hogy amit kinyilatkoztatott az atyáknak,
azt hirdetniük kell fiaiknak,
6 hadd ismerjék meg a jövő nemzedékek,
a fiak, akik majd születnek.
Aztán ők kelnek fel és tovább hirdetik gyermekeiknek.
7 Hogy Istenbe vessék reményüket,
ne feledjék el Isten tetteit,
hanem teljesítsék parancsait.
8 Ne legyenek, mint atyáik voltak:
nyakas, pártütő nemzedék;
nemzedék, amely ingatag szívével
nem volt hűséges Istenéhez.

A 78. zsoltár első soraiban ezt olvashatjuk: „Népem, figyelj tanító szavamra, hallgassátok meg szám tanítását! Példabeszédre nyitom meg ajkam, ősidők titkait hirdetem nektek” (1–2) Isten hosszú szeretettörténetét olvashatjuk ebben a zsoltárban, amit népe iránt érez. A történet az egyiptomi fogságból való szabadulással kezdődik: Isten „szétválasztotta a tengert, s engedte, hogy átvonuljanak; a vizet feltorlaszolta, mint valami falat. Nappal a felhőben vezette őket, éjjel pedig a tűznek fényénél. Megrepesztette a sziklát a pusztában, s a kicsorduló forrásból bőven adott inni. Patakokat csalt elő a sziklából, és vizüket bőven árasztotta. S mégsem szűntek meg vétkezni ellene, szembe szálltak a pusztában a Fölségessel” (13–17). Egy történet, amely mindig hasonló sémában ismétlődik: ott van Isten szeretete Izrael iránt, a nép részéről pedig a megszokott szembeszegülés és árulás. Izrael akkor emlékezik meg az Úrról, amikor ismételten újabb rabszolgaságba esik. Csak ekkor fordul vissza hozzá. Az Úr igazán türelmes, ismét alászáll és segíti népét. Közvetlen tapasztalatból mindannyian ismerjük ezt a helyzetet. Isten szeretete hűséges szeretet, amely elkísér, megbocsát és megvált. Mondhatnánk, hogy népe iránti szeretete felbonthatatlan. Még ha el is távolodunk tőle, az Úr tovább keres és újból átölel minket. A zsoltáros arra biztat, hogy emlékezzünk az üdvösség történetére és meséljük el: „Amit hallottunk, amit megismertünk, s amit őseink beszéltek el nekünk, nem titkoljuk el fiaink elől” (3). Nem azt kéri, hogy mi legyünk hűségesek a szövetséghez, hanem azt hogy legalább emlékezzünk meg Isten velünk kötött felbonthatatlan kötelékéről. Ezt a feloldhatatlan és erős szeretetet kell nemzedékről nemzedékre továbbadnunk. Persze bűneink felett sem hunyhatunk szemet, ne kövessük el őket újból. De mennyi van belőlük! Zúgolódás, harag, bizalmatlanság, feledékenység, sóvárság, mohóság, kétszínűség, hűtlenség – emlékeztet a zsoltáros. Mindenekelőtt eszünkbe juttatja az Úr tetteit, amelyek Izraelt kísérték, majd megmentették a pusztulástól. A Szentírás nem más, mint Isten népe iránti szeretetének története. Nemcsak felidézi a múltat, hanem lehetőséget ad, hogy a jelenben is átéljük ezt a szeretet-történetet. A Biblia meghallgatásának ez az értelme: ahányszor olvassuk lapjait, annyiszor újra átéljük a történteket és bevonódunk. Nagy Szent Gergely szerint a Szentírás együtt növekszik azzal, aki olvassa. Ennek a zsoltárnak az elolvasása is segít minket, hogy Isten szeretetének titkát jobban megértsük. Az Úr ugyan látja, és minden alkalommal megbünteti a bűnben való megrögzött kitartását, mégis hűséges marad népéhez. Isten mintha nem tudna nem szeretni minket. Ez a szeretet, amelynek szerves része a megbocsátás, úgyis győzedelmeskedik bűneink fölött. Annyit viszont kér azért tőlünk, hogy engedjük, hogy Isten keressen minket.
A Szent Kereszt imádsága