Január 5., csütörtök



100 (99). zsoltár Ujjongjatok Istennek, minden földek!
Karácsonyi imádság
2 Ujjongjatok Istennek, minden földek,
örvendezve szolgáljátok az Urat,
járuljatok eléje lelkendezve!
3 Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten:
ő alkotott minket és az övéi vagyunk
az ő népe s az ő legelőjének nyája.
4 Lépjetek be kapuin hálaadással,
udvaraiba magasztalással;
áldjátok őt, dicsérjétek nevét.
5 Mert jó az Úr,
örökké tart szeretete,
nemzedékről nemzedékre hűsége.

A 99. zsoltár himnusz, amelyet talán a zarándokok énekeltek, miközben bevonultak a templomba. A zsoltáros bátorítja őket: „Lépjetek be kapuiba hálaadással, udvaraiba magasztalással. Áldjátok őt, dicsérjétek nevét!” (4). A zsidó hagyomány ezt a zsoltárt így nevezte el: „Zsoltár a Todah számára”, vagyis Izrael népének hálaadó zsoltára. Izrael a Templomban, Isten jelenlétében állva vallja meg, hogy Ő az Úr: „Ő alkotott minket és az övéi vagyunk, az ő népe s az ő legelőjének nyája” (3). A hívőnek ez a felismerése nem csak elvont ismeret, hanem lelki vonatkozású is, hiszen megragadja a szívet és megváltoztatja az ember életét. Istent ismerni azt jelenti, hogy elismerjük: ő az egyetlen Úr, aki minket teremtett, az övéi vagyunk. A hívő ember hite elköteleződéssé válik az Úr és a világról szóló terve mellett. Ezzel a szolgálattal tartozunk Istennek: „örvendezve szolgáljátok az Urat!” (2). A Biblia nyelvhasználatában az Úr szolgálata egyaránt jelenti a liturgikus és a mindennapi életben végzett szolgálatot. Istent szolgálni azt jelenti: színe elé lépni – éppen úgy, ahogyan ezt a Templomban teszi az ember. Mégpedig örömmel és boldogan. Az örömteli szolgálatra hívó buzdítás éppen ezért a hívők egész életére vonatkozik: a templomi, liturgikus életére éppúgy, mint a mindennapi életre. Ez két különböző terület ugyan, amelyeket nem szabad összekevernünk, de egymástól elválasztanunk sem. A próféták sokszor ostorozták azt a hamis vallásosságot, amely megfeledkezik az életről és ezzel együtt az igazságosság melletti kiállásról, a szegények iránti szeretetről. Szavaikon keresztül Isten maga utasítja vissza az ilyen tiszteletet. Ez a gondolat végigvonul az egész szentíráson. Gondoljunk csak arra, amikor Jézus a farizeusok szemére hányja, hogy annyi gondjuk van a rítusokra és a külsőségekre, de a felebaráti szeretet oly távol áll tőlük. Az imádság és a felebaráti szeretet összefonódását nagyszerűen példázza a félholtra vert emberhez felebarátként közeledő irgalmas szamaritánus és az otthonában Jézus lábaihoz telepedő, őt hallgató Mária kettős képe. Így kell szolgálnunk az Urat: imádsággal, amely szorosan összekapcsolódik a szegények iránti szeretettel. A hívő ember egyszerre az imádság és a felebaráti szeretet embere.
Karácsonyi imádság