Január 20., péntek

Imádság az Egyházak egységéért, különösen az ősi keleti egyházakért (szír-ortodox, kopt, örmény, asszír).
85. zsoltár Szeretet és igazságosság találkoznak  

8 Mutasd meg nekünk, Uram, irgalmasságodat,
és szabadításodat add meg nekünk.
10 Igen, közel az üdvösség azokhoz, akik őt félik,
s dicsőség lakik majd földjükön.
11 Az igazság és a hűség találkoznak,
az igazságosság és a béke csókot vált.
12 A földből kisarjad a hűség,
az égből igazságosság tekint le.
13 Igen, az Úr kiárasztja áldását
és földünk meghozza termését.
14 Igazságosság jár előtte,
és béke a lába nyomában.

A 85. zsoltár, amelyből a liturgia csak néhány sort énekel, azt az örömöt mutatja be, amely Izrael népét a babiloni fogságból visszatérve töltötte el: „Visszahoztad a Jákob nemzetségéből való foglyokat” (2). Ezek a szavak ma is érvényesek, minden olyan helyzetre, amikor visszatérünk valahonnan, vagy váratlan csapás után új életet kezdünk, háború, erőszak, igazságtalanság után, amelyek gyakran fenyegetik életünket. Izrael népe, a nehézségek idején, annak tudatában, hogy Isten eltörli vétkeiket, böjtölt, zsákruhát öltött, fejét hamuval hintette: „Néped bűnét megbocsátottad, minden vétkét betakartad” (3). Mindannyian egybegyűltek Istent segítségül hívva: „Hozz vissza bennünket szabadításunk Istene” (5). A rossz és minden fajta gonoszság akkor tör be életünkbe, amikor eltávolodunk az Úrtól és az erőszakot és énközpontú ösztöneinket követjük. Ehelyett kérni kell az Urat, hogy jöjjön el és uralkodjék köztünk. Igaz és hűséges népéhez az Úr: „Mutasd meg nekünk, Urunk, irgalmasságodat, és szabadításodat add meg nekünk!” (8). Az Úrhoz fordul a zsoltáros és Izraelnek tett cselekedeteire emlékezteti. Az imádságban nagyon sokféle módon fordulhatunk Istenhez. Valójában magunkat kellene figyelmeztetnünk az Úr iránti hűségre és számtalan apró hűtlenségünre, amelyekből bajaink származnak. A zsoltárossal mégis Istennek akarjuk megmutatni, mekkora különbség volt egykori erős tettei és a számkivetés szorongattatásai idején tanúsított hallgatása között. A hívő ember tudja, hogy Isten nem hagyja magára. Elég elolvasni az írásokat: Isten mindig Izrael oldalán állt, még akkor is, amikor népe eltávolodott tőle. Izrael hite Isten hűségén alapszik. Az Úr meg tudja bocsátani népe bűnét, sőt el is tudja felejteni azt: „Néped bűnét megbocsátottad, minden vétkét betakartad” (3). A hívő ember tudja, hogy Isten hűséges szeretetével az üdvösség felé vezeti a történelmet, ezért nyíltan megvallja, hogy egyedül benne van üdvösség: „Istenünk... Szabadítónk!” (5).  Valójában a bűn nem más, mint amikor Istenen kívül keressük az üdvösséget. A megtérés ezért abban áll, hogy visszatérünk Istenhez és újra benne bízunk. Békét pedig csak az talál, „aki szívből megtér hozzá.” (9) A hívő ezért újra elkezdi hallgatni az Úr Szavát – „Hadd hallom, mit hirdet az Úr, a mi Istenünk!” –, és megérti: „Valóban, ő a békét hirdeti”, azt a békét, amely minden jónak az összessége, amire csak szükségünk van: élet, szabadság, igazságosság, testvériség. Ezért a zsoltáros az erények megszemélyesítésével vázolja fel a világ jövőjének képét: az Úr eljövetelének napjaiban csókot vált a hűség és az igazság, találkozik az igazságosság és a béke. Ez lesz a beteljesedés ideje, amely Jézussal vette kezdetét. Nem véletlen, hogy a keresztény hagyomány a béke énekévé tette ezt a zsoltárt.

A Szent Kereszt imádsága