Január 9., hétfő

97 (96). zsoltár Imádjuk az Urat angyalaival

Imádság a szegényekért

1 Király az Úr! Ujjongjon a föld,
ünnepeljen a sok sziget!

trónjának támasza jog és igazság.

6 Az egek hirdetik igazságosságát,
a népek szemlélik fölségét.

Az istenek mind térdre hullnak előtte.

9 Mert te vagy, Uram,
a legfölségesebb az egész földön,
messze magasan állsz minden isten fölött.

A 97. zsoltár, amelynek csak néhány sorát énekeljük ma, a Jahve királyságáról szóló zsoltárok sorába tartozik. Isten királyságának leírásához a zsoltáros kora mitológiai kultúrájának néhány jellemző képét alkalmazza: felhő és homály van körülötte, ahogy trónján ül (2), tűz halad előtte, amely körös-körül fölperzseli ellenségeit (3), a hegyek viaszként olvadoznak színe előtt (5). Az ókori világ ezzel a nyelvezettel kívánta megmutatni Isten hatalmát, amelyet egyenesen a féltékenység jellemez. Isten féltékenyen őrzi uralmát a világ, Izrael és az ember felett, nem engedi, hogy mások foglalják el a helyét. Könyörtelenül útját állja azoknak, akik uralkodni akarnak mások élete fölött. Ezért örömhír Isten királyságának hírüladása, mindenekelőtt az elnyomottaknak, mindazoknak, akiket valakik hatalmuk alá kényszerítenek, de örömhír a betegeknek is, akiket a gonosz tart hatalmában, és örömhír nekünk is, akik az önzés rabságában élünk. Végre várakozhatunk arra, aki kiszabadítja az embereket szolgaságukból. A zsoltáros nem véletlenül kapcsolja össze Isten királyságát az igazságossággal és a joggal. A szigeteket is hívja, ahogy Jeruzsálemet, annak igazaival és az ártatlan szívűekkel együtt, hogy ujjongjanak Isten királysága fölött. Csak a bálványimádók nem részesülnek ebben az örömben (7), mert a bálványimádás elvakítja a szívet és nem engedi, hogy az ember felismerje az Úr szeretetének erejét. Isten nem zár ki senkit. De aki a bálványok szolgaságának veti alá magát, az magát zárja ki a szeretetből. Aki a gonosznak veti alá magát, aki kiegyezik hatalmával, az vakká válik és megakadályozza, hogy a szeretet kiteljesedjen. Aki viszont hagyja, hogy a hit megérintse a szívét, az maga is megérezheti a zsoltárosnak ezt az örömét. Nem olcsó, felszínes örömről van azonban szó. A hívő ember nem alkatilag optimista, ahogy néha mondják. Öröméhez a hit munkájára, a szeretet gyakorlására, bizalomteli Istenre-hagyatkozásra van szükség. A hívő tudja, hogy egyedül Isten az Úr. Tévedés azt gondolni, hogy ez a kizárólagosság bármitől is megfosztaná az embert. Nemhogy elvenné, éppen ellenkezőleg: gyarapítja az örömöt. Isten uralma nem olyan, mint az embereké, akik szeretnek uralkodni mások fölött, amint azt Jézus mondja majd tanítványainak. Uralkodásával az Úr megadja az embereknek a szabadságot, hogy szeressenek. Uralma egyenesen a szabadság kiáltása: senki nem követelhet magának uralmat a világ fölött, egyetlen ember, nép vagy intézmény sem nyomhat el másokat. Az ember szabad mindenkitől, hogy egyedül Istené legyen. Ezért az igazságosság és a jog Isten uralmának az alapja, ahogy a zsoltáros énekli. Az igazságosság – amint a zsoltár záró sora hirdeti – világosságként ragyog fel az igaznak (11). Vele együtt kel fel annak az Országnak a hajnala, amelynek meghirdetésére Isten Fia a világba jött. Aki ebben az országban hisz, az szereti az Urat, gyűlöli a gonoszt, hűséges és igaz, ártatlan szívű és öröm tölti el.

Imádság a szegényekért