Január 28., szombat

Lk 1, 68-75. Áldott az Úr, Izrael Istene, mert meglátogatta és megváltotta népét

68 Áldott az Úr, Izrael Istene,
mert meglátogatta és megváltotta népét.
69 Erős szabadítót támasztott minékünk
szolgája, Dávid házában.
70 Ahogy mondta
a szent próféták szájával ősidők óta:
71 megmentett minket ellenségeinktől
és gyűlölőink kezétől,
72 hogy irgalmazzon atyáinknak,
és megemlékezzék szent szövetségéről.
73 Az esküről, amelyet atyánknak, Ábrahámnak esküdött,
hogy majd megadja nekünk,
74 hogy az ellenség kezéből kiszabadítva,
félelmet nem ismerve szolgáljunk neki,
75 szentségben és igazságban
színe előtt életünk minden napján.

A mai liturgia a Zsidókhoz írt levélből vett első olvasmányt követően válaszos énekként Zakariás öröménekét adja ajkunkra, aki fia születésének csodáját ismerhette fel, azét a gyermekét, akinek a János nevet adta. Máriához hasonlóan Zakariás sem tudja magában tartani fia születése fölött érzett boldogságát. E váratlan csoda láttán tör ki velőle az örömének. Dicsőítő imádságát szentírási idézetek szövik át. Már ezzel is értékes tanácsot sugall: használjuk imádságunkhoz a Szentírás szavait! Az Egyház egész hagyománya erre buzdít minket. És pontosan ezt kívánjuk tenni ebben az évben, amikor a zsoltárokból elmélkedünk. Dietrich Bonhoeffer nagy lelki bölcsességgel úgy fogalmazott, hogy a zsoltárokban maga Isten készítette nekünk azt az imádságot, amellyel hozzá fordulhatunk. Amikor az Úr az ismert szavakat hallja, azonnal megérti azokat, hiszen az övéi, és meghallgatja őket. Zakariás éppen ennek tudatában köszöni meg az Úrnak irgalmas jóságát népe iránt, amelyet minden ellenségtől megment: „Erős szabadítót támasztott nekünk... megmentett minket ellenségeinktől és gyűlölőink kezétől” (69–71). A fiúban a „Magasságbeli prófétáját" látja, aki „az Úr előtt jár majd, hogy előkészítse útját". A Benedictus arra emlékeztet minket, hogy az Úr azt akarta: valaki járjon majd előtte, hogy előkészítse útját. Ránk is érvényes, hogy szükségünk van egy testvérre, aki segít előkészíteni gyakran figyelmetlen és öntelt szívünket, hogy vezesse az Úr és az ő dolgai felé. Nem lehet magányosan hinni. Értsük ezt meg jól: ennek semmi köze saját énünk alábecsüléséhez vagy korlátozott autonómiánkhoz. Énünk fölmagasztalása veszélyes csapda. A függetlenség nemcsak hogy nem ment meg, de magányosabbá és elesettebbé tesz. Az üdvösség útja ennek éppen az ellenkezője: barátokra (angyalokra) van szükségünk körülöttünk, akik segítenek felismerni és végigjárni a szeretet evangéliumának útját. Ha engedjük, hogy segítsenek minket a szeretet angyalai, akiket az Úr szüntelenül küld hozzánk – és figyeljünk jól oda, nehogy elkergessük őket! –, akkor mi is új dolgokat látunk majd, és az öreg Zakariás örömével zenghetjük: az Úr újra meglátogatta népét.
Előesti imádság