Január 14., szombat

18. zsoltár Szavaid Uram, lélek és élet

8 Az Úr törvénye tökéletes,
enyhíti a lelket.
Az Úr tanúsága megbízható,
a balgát bölccsé teszi.
9 Az Úr parancsai egyenesek,
földerítik a szívet,
útmutatása érthető,
megvilágítja a szemet.
10 Az Úr félelme tiszta
s örökké megmarad.
Az Úr ítéletei igazak
és mind jogosak.
15 Teljék örömöd számnak szavaiban,
s engedd, hogy szívem szándéka elérjen hozzád,
Uram, menedékem, üdvözítőm!

A 18. zsoltárt a liturgia az Úr törvényének dicsőítésével kezdi. „Az Úr törvénye tökéletes, enyhíti a lelket” – olvashatjuk a 8. versben. A zsoltár elején az Úr szeretetét szemlélhetjük, erről szólnak a csillagok, a menny, a nappal és az éjjel. A teremtmények hangja mindenhol szétárad: „a hír mégis terjed, szerte a világon, a szózat elhangzik a föld határáig” (5). Ezt a hangot mindenki meghallhatja, kicsinyek és nagyok, különféle nemzetiségű, vallású férfiak és nők. Az egész teremtett világ Istenről és annak szeretetéről beszél. De ezt a hangot ma, úgy tűnik, az emberek nem hallják. Szembeszegülnek az isteni akarattal, ami a teremtmények pusztulását hozza. Az ember, akit Isten a teremtés csúcsára állított, uralkodni akart a teremtett világon, ahelyett hogy elfogadta volna teremtmény létét és annak korlátait. Önmagunkért, nyereségünkért vagy nemzetünkért való aggodalmunkban megfeledkezünk arról, hogy tiszteletben tartsuk a mai és a jövő korok embereit és népeit, s az egész teremtést megillető jogot, beszennyezzük, élhetetlenné tesszük a teremtett világot. A teremtmények szavain túl azonban ott van Isten igéje és törvénye is. Ezt kell ma szemlélnünk. Isten szólt népéhez, feltárta előtte gondolatait, törvényeit, de legfőképpen szeretetét. A zsoltár második felében a zsoltáros himnuszt zeng Isten Szavához: „az Úr szava tökéletes, felderíti a szívet, érthető, megvilágítja a szemet, igaz és értékesebb az aranynál, édesebb a méznél”. Mintha soha nem akarna véget érni e magasztalás, hiszen Isten szava nemcsak értékes, de hatást is fejt ki: életet fakaszt, bölccsé tesz, felderíti a szívet, megvilágítja a tekintetet. Mi gyakran büszkeségünket állítjuk szembe vele, ami befedi és elfojtja, mint Jézus magvetőről szóló példázatában. Álljon előttünk ezért a zsoltáros imádsága: „Őrizd meg szolgádat a kevélységtől, nehogy hatalmába ejtsen!” (14). Büszkeségünk mindig el akarja hallgattatni Isten Szavát, hogy a mi akaratunk, döntésünk, szavaink, szokásaink kerekedjenek felül. De ha az Úr szavát befogadjuk és gyakorlatba ültetjük, akkor az az ég felé halad és gyümölcsöt terem. S akkor a zsoltárossal mi is énekelhetjük: „Teljék örömöd számnak szavaiban, s engedd, hogy szívem szándéka elérjen hozzád, Uram, menedékem, üdvözítőm” (15).
Előesti imádság