Január 12., csütörtök

95 (94). zsoltár Halljátok meg ma az ő szavát, ne keményítsétek meg a szíveteket!

6 Gyertek, boruljatok le és imádjátok,
hajtsatok térdet az Úr előtt, aki teremtett minket!
7 Mert ő a mi Istenünk,
mi pedig legelőjének népe,
s kezére bízott nyáj vagyunk.
8 Bárcsak meghallanátok ma a szavát:
„Ne keményítsétek meg a szíveteket,
mint egykor Meribánál, mint a pusztában Massza napján!
9 Atyáitok ott megkísértettek,
bizonyítékot követeltek,
jóllehet látták tetteimet.
10 Negyven évig viszolyogtam e nemzedéktől.
Így szóltam: Tévelygő szívű nép ez,
nem ismeri útjaimat.
11 Ezért esküdtem meg haragomban:
Nem mennek be nyugalmam (országába)!

A 95. zsoltár meghívással kezdődik. Meghívást kapunk arra, hogy dicsőítő énekekkel járuljunk az Úr elé: „Gyertek, zengjünk dalt az Úrnak, ujjongjatok üdvünk sziklája előtt!” (1.vers) Az öröm Isten nagyságából fakad, aki nemcsak megteremtette a világot, hanem ma is fenntartja. A zsoltáros az Úr hatalmáról énekel: „Kezében vannak a föld mélységei, és övéi a hegyek csúcsai.” (4.vers) A teremtés nem egy távoli múltbeli esemény. Isten nem azért teremtette meg a világot, hogy aztán sorsára hagyja. Biztos kézzel fenntartja. A zsoltáros arra hívja a hívőket, hogy boruljanak le az Úr előtt: „Gyertek, boruljatok le és imádjátok, hajtsatok térdet az Úr előtt, aki teremtett minket!” (6.vers) A törékenységünk nem szabad, hogy megijesszen minket. El kell ismernünk, de nem azért, hogy e megalázó, szolgai helyzet fogva tartson minket. A mi igazi nagyságunk az, hogy Isten szeret minket. Üdvösségünk abban áll, hogy az ő népéhez tartozhatunk. Az Isten és az Ő népe közötti szövetségben valósul meg megváltásunk. Igazán bámulatba ejtő, amit az Úr ma is tesz értünk. A Teremtő minket választ, nem nézve kicsinységünket, törékenységünket és gyengeségünket. Azt akarja, hogy mi legyünk az ő öröksége. Az ég és a föld alkotója lehajolt hozzánk, hogy megváltó tervében munkatársai lehessünk. Nem mintha szüksége lett volna rá. Pusztán szeretetből tette ezt. Ez a kiválasztottság azt jelent, hogy Isten soha nem tud Izrael ellen fordulni. A zsoltáros hirtelen félbeszakítja az ünnepi dicsőítést, és hallgatásra inti a híveket: „Ne keményítsétek meg a szíveteket, mint egykor Meribánál, mint a pusztában Massza napján!” (8.vers) A Masszánál (kísértés) és Meribánál (tiltakozás) történteket a Kivonulás könyve írja le (Kiv 17,1–7). Izrael népe tiltakozik a vízhiány miatt. Nem imádkozik, ahogy Mózes, hanem követelődzik. A tiltakozás azután zúgolódássá dagad: „Miért hoztál ki minket Egyiptomból?” Nem egy valamit kérdőjeleznek meg Izrael hitéből, hanem Isten szeretetének hűségét vonják kétségbe. A Meribánál föltett kérdés több helyen visszatér a Bibliában olyan pillanatokban, amikor akadályokat, nehézségeket kell legyőzniük. Pedig Isten szeretetének a jelei mindig elkísérték őket. A szigorú figyelmeztető hang – „nem mennek be nyugalmam országába!” – nem a templomon kívül levőkhöz szól, hanem azokhoz, akik bent a templomban énekelnek az Úrnak. Talán más van a szívükben, mint az ajkukon. A hívők szíve hányszor távol van az Istentől! Ez a vád újra és újra felmerül, ma is. A zsoltár arra figyelmeztet, hogy csak akkor találjuk meg az üdvösséget, ha az Úr Szavát hallgatjuk és ráhagyatkozunk.
Imádság az Egyházért