A
Guadalupei (Mexikó) Szűzanya emléknapja
A trasteverei Filomenára emlékezünk, aki egy intézetben halt meg
1976-ban Rómában. Vele együtt emlékezzünk meg minden idős
emberről, különösen azokról, akik magányosan vagy intézetben
élnek.
Mt
18,12–14. Példabeszéd az elveszett bárányról
12Mit
gondoltok? Ha egy embernek száz juha van, és azok közül egy
elkóborol, nem hagyja-e ott a kilencvenkilencet a hegyeken, nem
megy-e el és nem keresi-e meg az eltévedtet? 13Amikor
pedig megtalálja, bizony, mondom nektek: jobban örül annak, mint a
kilencvenkilencnek, amely el sem veszett. 14Ugyanígy a ti
Atyátok, aki a mennyekben van, nem akarja, hogy egy is elvesszen e
kicsik közül.
Az
evangéliumban elhangzott szavakat Jézus a farizeusokkal folytatott
vita során mondja, akik magukat akarták elismertetni Izrael népének
vezetőiként. Csakhogy rossz pásztorok voltak: vak
törvénytiszteletük megvetővé és türelmetlenné tette őket a
gyengékkel és a bűnösökkel szemben. Jézus jó pásztorként áll
elénk, akinek legfőbb feladata az irgalmasság. Majd pedig elmeséli
az elveszett bárányról szóló példabeszédet: „Mi történik,
ha elveszik egy bárány?” A jó pásztor természetes reakciója
az, hogy ott hagyja a többit az akolban, és elindul felkutatni az
elveszettet. Addig keresi, míg meg nem találja. Jézus nem törődik
azzal, hogy a bárány hibázott, csak a pásztor felelősségéről
beszél. Ha akár egyetlen bárány is elkeveredik, attól még a
pásztor figyelme nem csökken irányában, sőt, éppen
ellenkezőleg. Az evangélista azután azt is hozzáfűzi, hogy a
pásztor, ha megtalálja a bárányt – sajnos a keresés nem mindig
vezet eredményre – „annak jobban örül, mint az el nem tévedt
kilencvenkilencnek”. Jézus világossá teszi az Atya akaratát,
hogy senki ne vesszen el. Sőt, az Atya éppen ezért küldte el őt
a földre: hogy megkeresse, megtalálja, ami elveszett. Milyen más
ez, mint az a nemtörődömség, amellyel mi viseltetünk egymás
iránt! A mi közönyünkkel ellentétben az Úr gondját viseli
mindenkinek, kezdve az elveszetteken. Úgy is mondhatnánk:
mindannyiunk koldusává válik. Ilyen az a szeretet, amelynek a
keresztény közösségben is uralkodnia kell: nem ismer határokat.
Minden tanítványnak ugyanakkora figyelemmel kell gondját viselnie
testvéreinek, minden egyes fivérének és nővérének, mint
ahogyan Isten gondoskodik rólunk. Az ilyen szeretetből születik
meg az öröm, a testvériség ünnepe. Amikor ezt az evangéliumot
olvassuk, kénytelenek vagyunk szembesülni azzal a kérdéssel, hogy
mekkora szeretet uralkodik közöttünk és keresztény
közösségeinkben. Hányan vannak, akik szenvednek vagy eltávolodnak
anélkül, hogy bárki is odafigyelne rájuk! Jézus, a jó pásztor
felhívja a figyelmünket, hogy a legfontosabb dolog a szeretet a
többiek iránt, főleg azok iránt, akik gyengék, és akik
engedték, hogy a gonosz magával ragadja őket.
Imádság
az Úr anyjával, Máriával
