December 30., szombat

Laurindo (†1989) és Madora (†1991) emlékezete, akik a mozambiki közösség tagjai voltak és fiatalon haltak meg a mozambiki háborúban. Velük együtt emlékezünk minden fiatalra, akik konfliktusok, erőszak miatt haltak meg.
 
Lukács 2,36-40. Anna prófétaasszony tanúságot tesz Jézusról



36Volt egy Anna nevű prófétaasszony is, Fánuel leánya, Áser törzséből. Nagyon előre haladt már napjaiban, miután férjével hét esztendeig élt szüzessége után; 37nyolcvannégy éves özvegy volt, és nem vált meg a templomtól, böjtöléssel és imádsággal szolgált ott éjjel és nappal. 38Ő is odajött ugyanabban az órában, dicsérte Istent, és beszélt róla mindazoknak, akik várták Jeruzsálem megváltását.
39Miután mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatértek Galileába, a városukba, Názáretbe. 40A gyermek pedig növekedett és erősödött, telve bölcsességgel, és az Isten kegyelme volt rajta. 
 

Miután elbeszélte Simeon és a gyermek találkozását, Lukács evangéliuma beszámol egy másik aznapi találkozásról az idős Anna prófétaasszonnyal. Anna már nyolcvannégy éves. Életét a templomban éli. Azt gondolhatnánk róla, hogy számára nincs más hátra, mint változatlanul élni napjait haláláig. A gyermekkel való találkozás azonban megváltoztatja életét. Simeon a Nunc dimittis himnuszát zengte („Most bocsásd el, Uram...”), Anna pedig új erőt merít a találkozásból, új hivatást kap. Évei nem jelentenek terhet, az idős asszonyból az evangélium hirdetője lesz. Isten számára valóban semmi sem lehetetlen. Anna példát ad mindenkinek arról, hogyan változik meg életünk, ha valóban találkozunk Jézussal. Nem számítanak az évek, nem számít, mit tettünk, egyedül az számít, engedjük-e, hogy az Úr megérintse szívünket. Keresztény közösségeink gyakran alkalmazkodnak az uralkodó szemlélethez és mellőzik az öregeket. Ez az evangéliumi szakasz kérdőre von: segíteni kell az időseknek, hogy felfedezhessék, milyen feladatot bíz rájuk az Úr. Lehet, hogy csak imádkozniuk és beszélniük kell. Ez az asszony „dicsőítette az Istent”, imádkozott, és „beszélt róla (a gyermekről) mindenkinek”, tehát továbbadta az evangéliumot. Az evangélista azzal zárja a történetet, hogy Mária, József és Jézus visszatér Názáretbe. Majd néhány szóban összefoglalja Jézus „rejtett életét”, harminc évet. Minket betegesen hajt a szereplési vágy, ezért azonnal felmerül bennünk a kérdés, vajon Jézus miért nem azzal kezdte lelkipásztori tevékenykedését, hogy jeleket adott és csodákat művelt. Pál himnusza megénekli, hogy Jézus „hasonló lett az emberekhez” (Fil 2,7), hogy megmutassa, az üdvösség nem a hétköznapoktól távol valósul meg. Názáretben nem történnek csodák, nem sietnek oda tömegek. A hétköznapjaink során nekünk is növekednünk és erősödnünk kell, el kell telnünk bölcsességgel, Isten kegyelmével, amint Jézussal is történt. Ahogyan napról napra fellapozzuk az evangéliumot és igyekszünk tettekre váltani, olyan mértékben növekszünk majd mi is.

Karácsonyi imádság