December 14., csütörtök

Máté 11,11–15. Asszonyok szülöttei közt nem akadt nagyobb Keresztelő Jánosnál

Imádság az egyházért

¹¹Bizony, mondom nektek: asszonyok szülöttei között nem támadt nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a legkisebb a mennyek országában, az nagyobb őnála. ¹²A mennyek országa Keresztelő János napjaitól mostanáig erőszakot szenved, és az erőszakosak ragadják el azt. ¹³Az összes próféta és a törvény Jánosig erről jövendölt; ¹⁴és ha el akarjátok őt fogadni: igen, ő Illés, aki eljön. ¹⁵Akinek van füle, hallja meg. 

 

Az adventi időben az egyház Keresztelő Jánost ajánlja figyelmünkbe, mint olyan embert, aki az Úr útjait készíti elő. Jézus senki másról nem beszélt olyan hosszan, mint a Keresztelőről. A most olvasott szakaszt megelőző versekben Jézus ezt a prófétát példaként állítja a hívők elé: úgy mutatja be, mint aki képes várni az Úrra (2–10). A Keresztelő puritán életével mindenekelőtt saját magát készítette fel az Istennel való találkozásra. Mondhatnánk úgy is: önmagával küzdött meg azért, hogy növekedhessen szívében a vallásos ember, aki tud várni az Úr küldöttjére. Lelki emberré vált, aki engedte, hogy Isten Lelke, nem pedig saját maga és saját hagyományai vezessék. Mindehhez belső harcot kellett megvívnia, amely fegyelmet, elkötelezettséget, az imádságban való állhatatosságot, az anyagi javaktól való elszakadást, az Isten iránti engedelmességet követel és azt, hogy szívét Istenhez kösse. Ez az önmagunkkal szembeni „erőszak” a belső ember épülését szolgáló folyamat. A belülről, önnevelés által átalakult János képessé vált arra, hogy azonnal felismerje Jézust, amint meglátja, hogy a Jordán folyónál közeledik felé. Igehirdetéseivel aztán igyekezett megnyitni nemzedéke tagjainak szívét, hogy felismerhessék és befogadhassák az immár jelen lévő messiást. Ezért mondhatja róla Jézus, hogy „asszonyok szülöttei közt a legnagyobb”: ő az a különleges testvér, akit azért küldött hozzánk az Úr, hogy felkészítsük szívünket Jézus, az Üdvözítő befogadására. Amikor Jézus azt mondja, hogy aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb Jánosnál, akkor buzdítani akarja a tanítványokat. Buzdítani akar, hogy vegyük észre, milyen hatalmas küldetést kaptunk tőle, és hogy ezt milyen gyakran nem is vesszük észre. Az Úr olyan különleges bizalommal van tanítványai iránt, hogy azt mondja nekik: „Aki hisz bennem, ugyanazokat a tetteket viszi végbe, amelyeket én végbevittem, sőt még nagyobbakat is végbevisz” (Jn 14,12). Nem menekülhetünk el a kérdés elől: mit kezdünk mi ezzel a bizalommal, amellyel az Úr tekint valamennyiünkre? Most, amikor Jézus születésére készülődünk, egészen közelről kell, hogy érintsen minket ez a kérdés.

Imádság az egyházért