27Történt pedig, hogy amikor ezeket mondta, a tömegből felkiáltott egy asszony: »Boldog a méh, amely hordozott, és az emlők, amelyeket szoptál!« 28Erre ő azt mondta: »Inkább azok a boldogok, akik Isten szavát hallgatják, és megtartják azt!«
Jézus,
ahogyan azt gyakran látjuk az evangéliumokban, tanítja a sokaságot. Arról az
útról beszél nekik, amit be kell járniuk az üdvösség eléréséhez. S amint az
szintén gyakran megesett, a hallgatóságot megérintették és meglepték szavai.
Más helyütt az evangélium kihangsúlyozza, hogy Jézus „úgy tanított, mint akinek
hatalma van, nem úgy, mint az írástudók” (Mk 1, 22). Az ilyen igehirdetés által
kiváltott ámulat elragadja a tömegből az egyik asszonyt és a következőt
kiáltja: „Boldog a méh, amely kihordott, és az emlő, amelyet szoptál!” Ez az
asszony a tömegből Máriát dicsőíti, és ezzel Jézus iránti csodálatát akarja
kifejezni. Mindamellett a világias gondolkodásmódnak is hangot ad, amely
szerint mindezek a dolgok csak úgy, a maguk természetes módján mentek végbe. Ez
a kísértés köztünk is nagyon könnyen elterjed: könnyű elhinni, hogy minden a
személyiségtől, a társadalmi helyzettől függ, vagyis az adott természettől, képességektől
és a rendelkezésre álló eszközöktől. De nem így van. S ezért Jézus ki is
javítja az asszonyt. A valódi boldogság – erősíti meg Jézus – nem abból ered,
hogy engedünk a spontaneitásnak, ösztöneinknek, természetes hajlamainknak vagy
jellemünknek, hanem abból, ha képesek vagyunk meghallgatni Isten szavát. Jézus
ezért így felel az asszonynak: „Hát még azok milyen boldogok, akik hallgatják
az Isten szavát, és meg is tartják!” Ebben nyilvánul meg az ő édesanyjának,
Máriának a boldogsága is. Mária ugyanis meghallgatta az Isten Szavát, amelyet
az angyal közölt vele, s így Isten Fia édesanyjaként lehetett részese Isten
világgal kapcsolatos, nagy szeretet-tervének. Paradox módon, ha Mária nem adta
volna beleegyezését, Istennek más módot kellett volna találnia az emberek
üdvözítésére. Különleges – és egyben ijesztő – a szeretetnek ez a misztériuma,
amely elfogadja az emberi szabadságban rejlő kockázatokat. Isten szeretete az
emberi szabadság kockázatához kötődik. Egyébként nincs szeretet, ha nem
szabadon adjuk, vagy nem szabadon kapjuk. Aki elfogadja Isten ingyen
felajánlott szeretetét, azt Isten bevonja üdvözítő tervébe. Ezért kell újra
biztosítanunk az első helyet Isten Szava meghallgatásának hívő életünkben. Az
Úr szava nem a világ bölcsességéből származik, hanem épp fordítva van: ebből a
Szóból új tudás származik, amely meggyógyítja a beteggé lett életet, újra
megadja a békét és véghezviszi a szívek megtérését. Valóban, ha meghallgatjuk
és megéljük az Igét, azáltal Isten gyermekeivé leszünk és egymás testvéreivé.
Mi több, minden ember testvéreivé, „egyetemes testvérekké”, ahogy Charles de
Foucauld szerette mondani.
Előesti imádság
