Lk 10,17–24. A hetvenkét tanítvány
visszatérése
A tanítványok jutalma
17Amikor a hetvenkettő visszatért, örömmel mondták: »Uram! Még az ördögök is engedelmeskednek nekünk a te nevedben!« 18Ő azt felelte nekik: »Láttam a sátánt: mint a villám, úgy zuhant le az égből. 19Íme, hatalmat adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, s minden ellenséges hatalmon, és semmi sem fog ártani nektek. 20De ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, hanem annak örüljetek, hogy nevetek fel van írva a mennyekben.«
Jézus hálát ad az Atyának
21Abban az órában Jézus felujjongott a Szentlélekben, és így szólt: »Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és okosak elől, és feltártad a kicsinyeknek. Igen, Atyám, így tetszett neked.22Atyám mindent átadott nekem. Senki sem tudja, hogy ki a Fiú, csak az Atya; és azt sem, hogy ki az Atya, csak a Fiú, és akinek a Fiú ki akarja nyilatkoztatni.«
A tanítványok boldogsága
23Majd külön a tanítványaihoz fordulva ezt mondta: »Boldog a szem, amely látja, amit ti láttok. 24Mert mondom nektek: sok próféta és király kívánta látni, amit ti láttok, és nem látta, és hallani, amit ti hallotok, de nem hallotta.«
A
hetvenkét tanítvány megtapasztalhatta az evangélium és a Jézustól kapott
szeretet ellenállhatatlan erejét. Este, egy küldetésben eltöltött nap után,
amikor összegyűlnek körülötte, örömmel mesélik neki a csodákat, amiket véghez
tudtak vinni. Jézus pedig velük örül: „Láttam a sátánt: mint a villám, úgy
bukott le az égből" – mondja. Ez
az öröm minden alkalommal megszületik, amikor azt látjuk, hogy a gonosz
meghátrál, vereséget szenved az evangéliumból áradó szeretettel szemben. Jézus
megerősíti a tanítványokban azt a hatalmat, amivel ellátta őket: „Hatalmat
adtam nektek, hogy kígyókon és skorpiókon járjatok, hogy minden ellenséges erőn
úrrá legyetek. Nem fog ártani nektek semmi." Olyan szavak ezek, amelyekről
sosem szabadna elfeledkeznünk, bár gyakran mégis ez történik. Nem emlékezünk a
jelentésükre, nem hiszünk bennük, s így elvesztegetjük a bennük rejlő erőt is,
mely a feladatul ránk bízott tanúságtételt segíthetné elő. Jézus hozzáteszi,
hogy az igazi öröm, amit senki sem vehet el a tanítványoktól, abban áll, hogy
nevüket felírják a mennyben, vagyis Isten szívének közelében. A Jézussal, az
Atyával és a Szentlélekkel való közösség a tanítvány élete most és a jövőben
is. Ez az ő ereje és öröme is egyben. Jézus, az elmúlt nap eseményeitől
meghatottan, az égre emeli tekintetét, és hálát ad az Atyának, amiért úgy
döntött, hogy szeretetének titkát kinyilvánítja ezeknek a kicsiny
tanítványoknak, akik rábízták magukat. Édes ez az imádság, amely abból a
szeretetből fakad, amit Jézus az Atya iránt, a tanítványok iránt és irántunk,
az utolsó óra gyermekei iránt táplál. Az imádság végeztével Jézus a hetvenkét
tanítvány felé fordul, és boldognak mondja őket: „Boldog a szem, amely látja,
amit ti láttok." Ez a boldogság minden hívő embert érint, századokon át.
Mi is megkaptuk a kegyelmet, hogy közvetlenül „láthassuk" és hallhassuk
Jézust, és vele élhessünk a hívek közösségében, az egyházban: ez „Krisztus
teste", amelynek mi is tagjai vagyunk.
Előesti imádság
