Lk 9,57–62. Három hivatás
57Amint mentek az úton, valaki azt mondta neki: »Követlek téged, bárhová mész!« 58Jézus azt felelte neki: »A rókáknak odujuk van, az ég madarainak pedig fészkük, az Emberfiának azonban nincs hová lehajtania a fejét.«59Egy másiknak ezt mondta: »Kövess engem!« Az így felelt: »Uram! Engedd meg, hogy előbb elmenjek, és eltemessem apámat!« 60Jézus ezt válaszolta neki: »Hagyd a holtakra, hadd temessék el halottaikat; te pedig menj, hirdesd az Isten országát!« 61Egy másik is mondta: »Uram! követlek; de engedd meg, hogy előbb búcsút vegyek házam népétől!« 62Jézus azt felelte neki: »Aki kezét az ekére teszi és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.«
Alighogy
Jézus elindul Galileából Jeruzsálem felé, máris felmerül a kérdés, vajon hogyan
lehet követni őt. Néhányan odalépnek hozzá, bemutatkoznak Jézusnak és megkérik,
hadd kövessék őt. Amint megérkezik Szamariába, három ember áll elébe, és kap
meghívást. Jézus válaszaiban megtaláljuk követésének, a tanítvánnyá válásnak a
feltételeit. Különös, hogy mindhárom válasz, amelyet Jézus szájából hallunk,
valamilyen módon a családi életre vonatkozik. Az elsőnek, aki arra kéri, hadd
kövesse őt, s hadd osztozzon az ő sorsában, Jézus azt válaszolja, hogy míg a
rókáknak van vackuk, s a madaraknak fészkük, az Emberfiának nincs hol
lehajtania fejét. A tanítványnak ugyanabban a szegénységben kell tehát élnie,
mint mesterének. Az akkori rabbiknak bizony nem ez volt a sorsuk, mert nekik
követőik biztosítottak lakhelyet. Szigorú figyelmeztetés ez azok számára, akik
inkább biztonságos és alapjában véve nyugodt életre vágynak. A második kérdező
magától Jézustól kapja a meghívást. Válaszára, miszerint engedje meg, hogy
előbb eltemesse apját, Jézus megállapítja, hogy az evangélium követése és
hirdetése előrébb való még a családi élet legérzékenyebb eseményeinél is, mint
amilyen például egy édesapa eltemetése. A harmadik, aki Jézushoz jön, azt
hallja tőle, hogy nem sírhatja vissza korábbi életét. Az élet, amelyet Jézus
mellett elnyer, nem tűri a nosztalgiát, a múltba fordulást; fontosabb még a
családi kapcsolatoknál is. Más alkalommal ezt mondta: „Ha valaki... nem gyűlöli
(jobban szereti) apját, anyját ..., nem lehet a tanítványom.” (Lk 14,26) Az
evangélium elvárja, hogy szakítsunk eddigi életünkkel, s hagyjuk el énközpontúságunkat,
saját hagyományainkat, szokásainkat, hogy Jézust választhassuk életünk egyetlen
urául. Jézus követése kétségtelenül radikális és paradox döntés. De ez azért
van így, mert Jézus szeretete irántunk szintén korlátlan, radikális, paradox és
egyedülálló. Úgy is mondhatnánk, hogy Jézus az első, aki ezt a radikális
engedelmességet megéli az Atya és terve iránt. A tanítványt ugyanaz a szeretet
élteti, amelyet Jézus táplál az Atya iránt. Erre a szeretetre van nekünk is
szükségünk ahhoz, hogy szabadok lehessünk, s hogy a világ is megszabaduljon a
bűn és a halál rabszolgaságából.
Imádság a szentekkel
