Lk 13,22–30. Utolsókból lesznek az elsők
22Ezután bejárta a városokat és falvakat, és tanított, Jeruzsálem felé haladva. 23Közben valaki megkérdezte tőle: »Uram! Kevesen vannak-e, akik üdvözülnek?« Ő ezt felelte nekik: 24»Igyekezzetek a szűk kapun bemenni, mert mondom nektek: sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak. 25Amikor a családapa már felkel és bezárja az ajtót, ti kívül állva zörgetni kezdtek az ajtón, és azt mondjátok: ‘Uram! Nyisd ki nekünk!’ Ő ezt feleli majd nektek: ‘Nem tudom, honnan valók vagytok.’ 26Akkor ti ezt kezditek majd mondogatni: ‘Előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon tanítottál.’ 27Ő erre azt feleli nektek: ‘Nem ismerlek titeket, hogy honnan valók vagytok! Távozzatok tőlem mindnyájan, ti gonosztevők!’ (Zsolt 6,9) 28Lesz majd sírás és fogcsikorgatás, amikor látni fogjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákobot és az összes prófétát Isten országában, magatokat pedig kirekesztve. 29Jönnek majd napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és letelepszenek az Isten országában. 30Mert íme, vannak utolsók, akikből elsők lesznek, és vannak elsők, akikből utolsók lesznek.«
Az
evangélium e szakaszának elején kihangsúlyozza, hogy Jézus Jeruzsálembe tartó
útja során is tanít. Jézus nem járkál közönyösen az emberek között, nem kerüli
a szembejövők tekintetét csakis saját magára és a saját problémáira
koncentrálva. Végcélja Jeruzsálem, de nem saját maga miatt megy oda. Meghalni
megy a szent városba, mert azt akarja, hogy minden ember megváltást nyerjen. Nem
neki van ugyanis szüksége a megváltásra, hanem az embereknek. Ebben az
összefüggésben van jelentősége annak a kérdésnek, amit valaki feltesz Jézusnak
a majdan üdvözülők számát illetően. A kérdező szavaiból kitűnik az üdvözülők
számával kapcsolatos aggodalom, amely abban az időben kapott lábra, mivelhogy
néhány rabbi kizárta az üdvösségből azokat, akik nem tartottak tiszteletben
bizonyos előírásokat. Így aztán kétségessé vált, hogy Izrael teljes népe
üdvözülhet-e. Egy héber apokrif iratban például a következőket olvashatjuk: „A
Magasságbeli ezt az évszázadot a sokaságnak szánta, a következőt azonban
keveseknek tartogatja” (Ezdrás IV. könyve). Jézus azonban azt mondja, hogy nem
az Izrael népéhez vagy valamilyen nemzethez, népcsoporthoz, kultúrához, stb.
való tartozás határozza meg, hogy valaki bejuthat-e Isten országába. Egyedül a
hit üdvözít. Jézus nem válaszol közvetlenül az üdvözültek számát illető
kérdésre. Csupán annyit mond, hogy elérkezett a választás, a döntés pillanata.
S a választás maga lesz majd az ítélet tárgya. Az ítélet napján semmit sem ér
az etnikai vagy vallási hovatartozás hangoztatása. Sőt – teszi hozzá Jézus –
„Jönnek majd keletről és nyugatról, északról és délről, és helyet foglalnak az
Isten országában.” Csak az számít, hogy rögtön döntsünk az Úr követése mellett,
mielőtt még túl késő lenne. Ez a szűk kapu képének az értelme: az evangélium
hirdetését hallva nem utasíthatjuk el a figyelmes meghallgatását, nem
odázhatjuk el a választás idejét. Ha az evangéliumot visszautasítjuk, olyan
helyzetbe kerülünk, amelyről az evangéliumi szakasz beszél: akkor érünk a
házhoz, amikor a házigazda már bezárta az ajtót. Aki tehát kívül marad az
evangéliumon, aki nem hallgatja meg, az a gonoszság fejedelmének karmai közé
kerül, és lelkét mardosni fogja a magány hidege, keserűsége és szomorúsága.
Jézus kijelentése azokról az „utolsókról”, akik elsők lesznek majd – a szöveg
itt a pogányokra utal – hangsúlyozza a meghallgatás „elsőségét”: aki befogadja
szívébe az evangéliumot és gyakorlatban is megéli, az lesz az első a mennyek
országában.
Imádság az Egyházért
