Október 25., csütörtök

Lk 12,49–53. Nem békét hoztam a földre, hanem meghasonlást

Imádság az egyházért

49Azért jöttem, hogy tüzet bocsássak a földre; s mennyire szeretném, ha már fellobbanna! 50Keresztséggel kell megkeresztelkednem, és mennyire vágyom utána, amíg be nem teljesedik! 51Azt gondoljátok talán: azért jöttem, hogy békét hozzak a földre? Mondom nektek: nem, hanem széthúzást. 52Mert mostantól fogva ha öten lesznek egy házban, meghasonlanak, hárman kettő ellen, és ketten három ellen. 53Meghasonlik az apa a fiával és a fiú az apjával; az anya a lányával és a lány az anyjával; az anyós a menyével és a meny az anyósával«.
(Mik 7,6)

Jézus, miközben éberségre buzdítja a tanítványokat, azt mondja nekik, hogy eljött a döntés pillanata. Vele ugyanis elérkezett az utolsó idő, és nem lehet tovább halogatni az evangélium melletti döntést. Jézus a tűz jelképét használja fel, hogy a tanítványokkal megértesse apostoli aggodalmát, azét a tűzét, amelyet ő maga hozott el a földre. „Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!" Jézus azt akarja, hogy a tanítványok felhagyjanak a lustasággal, a késlekedéssel, a hideg, bezárkózó, érzéketlen, fösvény viselkedéssel, hogy befogadhassák az ő aggodalmát és gyötrelmét: ő addig nem nyugszik, amíg a szeretet lángja fel nem lobban az emberek szívében. Ezért a tanítvány nem fukarkodó és nyugodt életre hivatott, amelyet csak a személyes jólét vagy a saját közösségének a jóléte mozgat. A tanítványnak meg kell merítkeznie az evangéliumban, mintha abban keresztelték volna meg, hogy sürgetőleg közvetítse azt mindenkinek. Az evangéliumhoz tartozás a tanítvány egész életét magába foglalja, bizonyos értelemben birtokolja. Ezért aztán Jézus követése megköveteli a régi életünktől való elszakadást, a korábbi, akár rokoni kötelékek eloldozását. A vérségi kötelékek – melyek természetesen fontosak – nem szolgálják az üdvösséget. Csak az evangélium tüze válthatja és változtathatja meg a világot, mégpedig az emberek szívéből kiindulva. Pál a következőt mondja majd: Krisztus „a mi békességünk" (Ef 2,14), s maga az Úr is azt mondta: „Boldogok a békességben élők." (Mt 5,9) Ebben az esetben nincs ellentmondás a béke és a kard között. A béke, amit Jézus hoz el, nem azonos azzal a békével, amit a világ tud nyújtani (Jn 14,27). Nem szűkkeblű nyugalom, vagy a megszokásainkban rejlő biztonság. Azért, hogy élvezhessük az evangéliumból fakadó békességet, szükség van a tűz általi megtisztulásra, a rossz és a jó elválasztására, arra, hogy megkülönböztessük a fényt, amit Jézus hozott el a világba, a gonosz árnyaitól. A béke tehát egyszerre ajándék és olyasmi, amiért megküzdöttünk. A béke az evangélium befogadása, szakítás az önzéssel.

Imádság az egyházért