Szent Kallixtusz pápa (†222) emléknapja, aki
a szegények barátja volt, és megalapította azt az imaházat, amelyre később a
Santa Maria in Trastevere-bazilika épült.
Bölcs 7,7–11; Zsolt 89(90); Zsid 4,12–13;
Mk 10,17–30
Az
evangéliumban látjuk, amint Jézus elindul és folytatja útját Jeruzsálem felé.
Meghívás ez számunkra is: engedjük, hogy Jézus magával vigyen minket a lelki
növekedés útján. A férfi, akiről Márk evangéliuma szól, Jézus felé ”fut”. Siet,
hogy találkozhasson vele. Példát mutat ezzel nekünk, akik nehezen szánjuk rá
magunkat, hogy siessünk az Úr követésére. Márk értésünkre adja, hogy felnőttről
van szó (Máté fiatalról beszél). Mindegy tehát, hány évesek vagyunk, sietnünk
kell az Úrhoz. Amikor ez az ember odaér Jézushoz, térdre borul előtte, és olyan
kérdést tesz fel neki, amelynek valóban központi jelentősége van az életben:
„Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?” Nem azért hívja őt
„jónak”, hogy hízelegjen neki, hanem mert valóban meg van győződve erről. Jézus
mégis rögtön kijavítja: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egyedül
az Isten.” Számunkra, akik hajlamosak vagyunk nagyra értékelni magunkat, Jézus
kijelentése olyan lecke, amelyet sosem szabad elfelejtenünk. Csak Isten jó,
senki más. Nyilvánvalóan tehát mi sem. Ennek elismerése nem annyira
alázatosságunkon múlik, inkább azon, meglátjuk-e az igazságot. Ha elismerjük
saját gyengeségünket és bűneinket – erre buzdítanak az eucharisztikus liturgia
első szavai: „Uram, irgalmazz!” – ezzel megtesszük az Úr felé vezető első
lépést. Ez az ember Jézushoz fut, és választ kap az élet értelmét kutató
kérdésére. Párbeszéd kezdődik. Jézus megkérdi, ismeri-e a parancsokat és
megtartotta-e őket. A férfi azt válaszolja, hogy kora ifjúsága óta megtartja a
parancsokat. Kiderül, hogy egyáltalán nem lagymatag, vagy hitét alig gyakorló
ember. Vajon közülünk hányan adhatnának hasonló választ Jézus kérdésére?
Az
evangélista megjegyzi: „Jézus ránézett és megkedvelte.” Jézus szava olyan szó,
ami lát, és szeretettel tekint az emberek életére. Jézus ma felénk fordul, és
ugyanolyan hatalmas szeretettel mondja: „Menj, add el, amid van, oszd szét a
szegények közt, és így kincsed lesz az égben, aztán gyere és kövess engem!” Az
evangélium mindig elköteleződést, döntést és választ kér. A gazdag ember e
szavak hallatára lesütötte a szemét, elkomorodott, és szomorú szívvel távozott.
Az evangélista keserű magyarázattal fejezi be a történetet: „mert nagy vagyona
volt”. Jézus is szomorú lett, nagyon szomorú. Elveszített egy barátot, egy
tanítványt, de elveszítették őt mindazok is, akiknek az evangélium örömhírét
hirdethette volna.
„Milyen
nehezen jut be a gazdag az Isten országába!” Majd leszögezi: „Könnyebb a
tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” El
kell, hogy gondolkodtassanak minket ezek a szavak, sőt, meg kell, hogy
ijesszenek. Mi egy gazdag világ gyermekei vagyunk. Sokkal inkább hajlunk arra,
hogy elvegyünk, birtokoljunk, felhalmozzunk, mint hogy adjunk, kínáljunk és
megosszunk. Jézus azt kéri tőlünk, hogy Istent állítsuk mindenek, még birtokolt
javaink fölé is. Azt is kéri, hogy tekintsük a szegényeket testvéreinknek,
akiknek adósai vagyunk szeretettel és segítséggel: igen, ők jogot formálhatnak
a szeretetünkre és a támogatásunkra. Amit az Úr követel, lemondásnak tűnhet, és
részben az is. Mindenekelőtt azonban nagy életbölcsességről tanúskodó tanítás.
Jézus válasza arra a kérdésre, amelyet Péter minden tanítvány nevében feltesz,
konkrétan megnevezi az evangéliumi bölcsesség gyümölcseit: aki mindent elhagy,
hogy Jézust kövesse, mindennek a százszorosát kapja ebben az életben, a halál
után pedig az örök életet. Néha azt gondoljuk, hogy az evangélium szerinti élet
főleg a javakról való lemondást jelenti – így gondolta a gazdag ember is.
Valójában azonban ez a döntés – hogy minden más elé helyezve követjük az Urat –
mérhetetlenül „megéri”: nem csupán a lelkünk eljövendő üdvössége miatt, hanem
azért is, mert már itt a földön „százszoros” gazdagságban élhetjük meg az
életet. Aki Istent az első helyre teszi életében, része lesz az ő családjának;
ahol testvérekre talál, akiket szerethet; szülőkre, akiket tisztelhet; otthonra
és földre, ahol munkálkodhat.
Imádság az Úr napján
