Lk 12,1–7. Beszéljetek őszintén, félelem
nélkül
1Amikor olyan nagy tömeg gyűlt össze körülötte, hogy csaknem legázolták egymást, először csak a tanítványaihoz kezdett beszélni: »Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól. 2Semmi sincs elrejtve, ami nyilvánosságra ne jutna, és nincs olyan titok, ami ki ne tudódna. 3Ezért amit sötétben mondtatok, fényes nappal halljátok majd vissza, és amit a belső szobában fülbe súgtatok, a háztetőkről fogják hirdetni.
Ne féljetek!
4Nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de semmi többet nem tehetnek.5Megmondom én nektek, kitől féljetek: Féljetek attól, akinek, miután megölt, hatalma van a kárhozatra vetni. Igen, mondom nektek: tőle féljetek. 6Öt verebet ugye két fillérért adnak? Isten mégsem feledkezik meg egyről sem közülük. 7Nektek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak tartva. Ne féljetek tehát: sokkal értékesebbek vagytok ti akárhány verébnél.
Az
evangéliumi szakasz arról számol be, hogy Jézus körül rengeteg ember gyűlt
össze, szinte „egymást tiporták”. Ezek az emberek vigasztalásra, jobb életre
vágytak. Jézus óva inti a köré gyűlteket a hamis pásztoroktól, vagy még inkább
a képmutatás kovászától, ami elviselhetetlenné és veszélyessé teszi azt a fajta
vezetést, amelyet a farizeusok akartak gyakorolni. A farizeusok vallásossága
tele volt külsőségekkel. Érintetlenül hagyta a szívüket, s így nem volt bennük
irgalom, együttérzés a fáradt és kimerült tömegek iránt. Ők beérték a törvény
rideg, elvont hirdetésével. Az effajta vallásosság rossz kovász gyanánt
megrontja az emberek egész életet. Ám elérkezik majd a pillanat – mondja Jézus
–, amikor mindenre fény derül. Megismerszik annak az embernek az üressége és
szánalmas volta, aki szeretet és könyörületesség nélkül, gőgjében megátalkodva
éli az életét, és csak a saját üdvösségével van elfoglalva. Egész más azonban a
tanítványok helyzete, akik hallgatják és követik az igaz pásztort és mestert.
Jézus itt pontos megkülönböztetést tesz. A test ugyan meghalhat, de „azután” is
létezik valami. Ezen az „azután”-on kell a tanítványnak elgondolkodnia. A halál
utáni állapot – sugalmazza Jézus – a szívhez kötődik, vagyis a belső élethez,
mint olyan „helyhez”, ahol megvalósulhat az Istennel való találkozás, vagy
pedig – és ez drámai kimenetelű döntés – az olyasvalakivel való találkozás, aki
a „kárhozatba tud taszítani”. Jézus szavaiban nincs semmiféle megvetés a test
iránt; hiszen hány gyógyítást vitt végbe! Az azonban kétségtelen, hogy jóval
többet törődünk a testünkkel, az anyagi jólétünkkel, mint a szívünk
megtérésével. Olykor ezért a külső jólétért eladjuk a lelkünket is. Jézus
emlékeztet rá bennünket, hogy a Mennyei Atya jóval többet törődik velünk, mint
a verebekkel, és számon tartja minden szál hajunkat. Viseljünk hát gondot
szívünkre, hogy növekedjék a szeretetben. Olyan sürgetés ez, amelyet a
keresztényeknek kell valóra váltaniuk saját üdvösségük érdekében, de azért is,
hogy értékes tanúságtétellel szolgáljanak világunkban, amely az egyéni és az
anyagi jólétet mindenek fölébe helyezi. Ennek a mi világunknak szüksége van
Jézus tanítványainak evangéliumi tanúságtételére, hogy megfékezzék benne a
gonoszt és az erőszakot.
A Szent Kereszt imádsága
