Lk 10,38–42. Márta és Mária
38Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. 39Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, 40Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: »Uram! Nem törődsz vele, hogy a húgom egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!« 41Az Úr ezt válaszolta neki: »Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, 42pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.«
Lukács
evangélista közvetlenül az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd után
hozza Márta és Mária történetét, mintha szoros egységbe akarná fűzni a
keresztény ember két alapvető tulajdonságát: a szegények iránti szeretetet
(amit az irgalmas szamaritánustól láttunk), és Jézus szavának hallgatását
(amiről Mária mutat példát). Ez nem azt jelenti, hogy az egyház szakterületekre
oszlik: egyfelől vannak a karitász, másfelől pedig az imádság felelősei. Minden
keresztény meghívást kap arra, hogy szeresse a szegényeket és imádkozzon. Az
imádságot és az irgalmas szeretetet nem lehet egymástól elválasztani. Ezért
kárhoztatja Jézus a pap és a levita viselkedését: senki sem szolgálhatja az
oltárt anélkül, hogy a szegényeket is szolgálná. E kettő elválaszthatatlan
egymástól. Az evangélium segít az imádságot Isten szavának hallgatásaként
felfogni. A Jézus lábaihoz kuporodó Mária minden tanítvány jelképe is egyben. A
keresztény ugyanis elsősorban olyan ember, aki meghallgatja és szívében megőrzi
a Mester szavát. Mert a keresztény az imádság embere. Vagyis a tanítványnak
inkább Máriára, mint Mártára kell hasonlítania. Utóbbi ugyanis hagyja, hogy a
tüsténkedés távol tartsa őt az Igétől, s ezért lelke, amelyet így nem öntöz az
Ige, megkeményedik, sőt, annyira megromlik, hogy képes érzéketlenséggel vádolni
magát Jézust. A keresztény ember mindenkor és mindenekelőtt az Úr tanítványa.
Ez a legjobb és legigazabb meghatározás. A keresztény lét és tettek ugyanis
Isten Igéjének meghallgatásából fakadnak. Az imádságban fedezzük fel, hogy
Isten gyermekei vagyunk, hogy tegezhetjük Őt, és hogy egészen rábízhatjuk
magunkat. Ezért úgy is fogalmazhatnánk, hogy az imádság a keresztény ember első
és alapvető műve. Igaz ez a személyes imádságra, amelyet bárhol végezhetünk, s
a közösségi imádságra egyaránt. Az imádságban megtanuljuk szeretni az Urat, a
testvéreket és a szegényeket. A szeretet ugyanis nem bennünk születik, nem a mi
személyiségünkből vagy természetes adottságainkból származik. A szeretet olyan
ajándék, amelyet odafentről kapunk; Isten Lelke maga az, amelyet akkor áraszt
szívünkbe, amikor alázattal és szolgálatkészen állunk a Mennyei Atya elébe. Ezt
az evangéliumi szakaszt is zárhatnánk Jézus szavaival, amelyeket a
törvénytudónak mond az irgalmas szamaritánus példabeszéde végén: „Menj és tégy
te is hasonlóképpen.” Hagyjuk tehát, hogy Mária példája vezessen. S így képesek
leszünk megállni a legszegényebbek mellett is.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
