Mária Szalóméra emlékezünk, Jakab és János
anyjára, aki az Urat egészen a kereszt tövéig követte, és sírba tette. Szent
II. János Pálra emlékezünk (†2005).
Lk 12,13–21. Az esztelen gazdag
13Valaki megszólította a tömegből: »Mester! Mondd testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget!« 14Ő azt felelte neki: »Ember! Ki tett engem bíróvá vagy végrehajtóvá közöttetek?« 15Aztán így szólt hozzájuk: »Vigyázzatok és őrizkedjetek minden kapzsiságtól, mert nem a vagyonban való bővelkedéstől függ az ember élete.« 16Példabeszédet is mondott nekik: »Egy gazdag embernek a földje bőséges termést hozott. 17Akkor így gondolkozott magában: ‘Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet.’ 18Majd azt mondta: ‘Ezt fogom tenni: Lebontom magtáraimat, nagyobbakat építek, és oda gyűjtöm minden termésemet és vagyonomat. 19Azután azt mondom lelkemnek: Én lelkem! Van sok javad, sok esztendőre eltéve; nyugodjál, egyél, igyál, élvezd az életet!’20Isten azonban így szólt hozzá: ‘Esztelen! Még az éjjel számon kérik tőled lelkedet. Kié lesz mindaz, amit szereztél?’ 21Így jár az, aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag.«
Jézus
ismét arról beszél, hogyan viszonyuljanak a tanítványok a földi javakhoz. Az
alkalmat egy ember szolgáltatja, aki arra kéri Jézust, avatkozzon közbe, hogy
testvére igazságosan ossza meg vele az örökséget. Ő azonban határozottan
elutasítja ezt. Nem az osztozkodás mestere, hanem azoké a dolgoké, amelyek
Istenre és az emberi lélekre tartoznak. Az örökség kapcsán nem, de a két
testvér szívének érdekében közbelép. Valójában a szívükbe fészkelte be magát a
fösvénység, a kapzsiság és az önérdek. A javak külsődleges dolgok, önmagukban
nem okoznak rosszat. A két testvér szíve elnehezedett a pénz utáni sóvárgástól
és a birtoklásvágytól – ahogyan ez gyakran velünk is megesik. Ilyen talajból
nem fejlődhet más, csak megosztottság és háború, ahogyan arra Pál emlékezteti
Timóteust: „Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás” (1Tim 6,10).
Jézus ezt a fajta viselkedést az esztelen gazdag példájával magyarázza. Ez azt
hitte, hogy a boldogságot úgy érheti el, ha nagy vagyont gyűjt. Erről eszünkbe
kell, hogy jusson a ma elterjedt szemlélet, amely a fogyasztást tette az élet
fő szabályává. Hányan vannak, akik eladják a szívüket, és elherdálják az egész
életüket a gazdagságért! Az anyagiasság diktatúrájában élünk, ami nagy erővel
arra késztet bennünket, hogy áldozzuk életünket az anyagi javak birtoklásáért
és fogyasztásáért. Jézus elmeséli, hogy ennek a gazdag – de fösvény – embernek
az életében nem jut mások számára hely. Egyetlen dologgal törődik: javakat
gyűjt magának. A lényegről azonban megfeledkezett: senki nem ura a saját
életének. Birtokolhatjuk a gazdagságot, de nem vagyunk urai az életnek. A
boldogságot nem a javak birtoklásában leli meg az ember, hanem az Isten és a
testvérek iránti szeretetben. Ebben mély és alapvető igazság rejtezik mindenki
számára: nem azért lettünk teremtve, hogy vagyont gyűjtsünk, hanem hogy
szeressünk és szeressenek minket. A szeretet az ember számára a legfőbb jó,
amit mindenáron meg kell találnia, mert a szeretet az egyetlen, amely
maradandó, és amely teljes mértékben oltani képes a szív szomját. Aki
szeretetben él, valódi kincseket halmoz fel, melyek értékesek ma is, és azok
lesznek a jövőben is. A szeretetet, ezt a különleges égi ajándékot nem
fenyegeti a veszély, hogy elrabolják, szemben a földi javakkal, amelyek
elveszhetnek. A szeretet gyümölcsei örökké megmaradnak. Jézus a bibliai
hagyományhoz nyúl, amikor a jó cselekedeteket a mennyben gyűjtött kincsekhez
hasonlítja, ahogyan egy régi zsidó mondás tartja: „Atyáim idelentre gyűjtötték
a kincseket, én odaföntre gyűjtök”.
Imádság a szegényekért
