Július 26., péntek

2Kir 25,1–12 – Jeruzsálem kifosztása

¹Ezért aztán az történt, hogy uralkodásának kilencedik esztendejében, a tizedik hónapban, a hó tizedik napján felvonult Nebukadnezár, Babilon királya és egész serege, Jeruzsálem ellen, és körülvette a várost és ostromműveket épített köréje. ²Így tartották elzárva és körülvéve a várost Cidkija király tizenegyedik esztendejéig, ³a negyedik hó kilencedik napjáig, úgyhogy a városban elhatalmasodott az éhség, s nem volt kenyere a föld népének. ⁴Ekkor rést ütöttek a városon, mire éjszaka az összes harcos futásnak eredt, azon a kapun át, amely a két kőfal között, a király kertje mellett van (a kaldeusok körös-körül megszállva tartották a várost). Így futott el Cidkija is, azon az úton, amely a puszta mezőségére vezet. ⁵Ám a kaldeusok serege üldözőbe vette a királyt és Jerikó síkján utol is érte. Ekkor az összes harcos, aki vele volt, elszéledt s magára hagyták. ⁶Megfogták tehát a királyt és elvitték Babilon királya elé, Reblátába. Miután az ítéletet tartott felette, ⁷Cidkija fiait szeme láttára megölette, aztán szemét kivájatta, őt magát láncra verette, s elvitette Babilonba.
⁸Az ötödik hónapban, a hó hetedik napján, azaz Babilon királyának tizenkilencedik esztendejében eljött Nebuzaradán, a testőrök kapitánya, Babilon királyának szolgája Jeruzsálembe ⁹és felgyújtotta az Úr házát és a király házát és Jeruzsálem házait és minden házat elégetett tűzzel. ¹⁰Jeruzsálem falait körös-körül lerombolta a kaldeusok egész serege, amely a testőrök kapitányával volt, ¹¹a nép maradékát pedig, amely megmaradt a városban, valamint a szökevényeket, akik átszöktek Babilon királyához, meg a többi népet elhurcolta Nebuzaradán, a testőrök kapitánya, ¹²csak a föld szegényeiből hagyott ott néhány szőlőművest és földművest.

Ez a szakasz – amely bemutatja, hogy a babiloniak miként fosztották ki Jeruzsálemet – egyfajta figyelemfelhívás minden kereszténynek, hogy a háború mindig romlást és halált hoz. A város számos lakóját, főleg a papi és arisztokrata réteg képviselőit, elhurcolták Babilonba, csak „a föld népéből” maradtak páran „szőlőművesnek és földművesnek” – olvassuk a szövegben. A föld népét azok a alkotják, akik a föld terményeiből éltek. A babiloni fogság számos kérdést vetett föl Izrael elhurcolt fiai körében, ahogy minden háború vagy természeti katasztrófa által sújtott nép esetében megtörténik. Izrael úgy érezte, elhagyta őt az Úr, és kísértést érzett arra is, hogy ne higgyen többé Isten megváltó jelenlétében. A fájdalom, a szenvedés, a háború, az erőszak elé állítva sokszor mi is ugyanazokkal a kérdésekkel szembesülünk, mint a száműzetésben lévő Izrael. A háborúk, konfliktusok, igazságtalanságok kapcsán sokan teszik fel magunknak a kérdést: Isten vajon segíteni fog? Lesz valaki, aki eljön, és megsegíti a szenvedőt? Vagy azt, akinek el kell hagynia szülőföldjét? Hiszen sokaknak kell a szegénység, az erőszak vagy éppen a környezeti változások miatt elhagyniuk hazájukat. A száműzetés prófétái – gondoljunk Ezekielre, vagy Második Izajásra (Iz 40–55) – úgy próbálnak majd felelni ezekre a kérdésekre, hogy Isten gondoskodó szeretetére és népe iránti odaadására emlékeztetnek. Így lesznek hírnökei az újabb kivonulásnak, az Izrael földjére való újabb visszatérésnek. De az erőszak és a pusztulás közepette nem mindig egyszerű reményre lelni. Bízzunk Isten szavában: mindig elénk vetít egy olyan jövőt, aminek segítségével reményt adhatunk azoknak, akik lemondani látszanak hitükről és szomorúsággal tekintenek a jövőre. Ez az evangélium missziója; ez Jézus tanítványainak missziója.

A Szent Kereszt imádsága