1Kir 18,20–39 – Illés és Baál
prófétáinak összecsapása a Kármelen
20Ácháb elküldött Izrael valamennyi fiához, s egybegyűjtötte a prófétákat a Kármel hegyére.
21Ekkor
Illés odalépett az egész nép elé és azt mondta: »Meddig sántikáltok
kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt, ha pedig Baál, kövessétek
azt.« A nép azonban egy szót sem felelt neki.
22Erre Illés azt mondta a népnek: »Én maradtam meg egyedül az Úr prófétái közül: Baál prófétái pedig négyszázötvenen vannak.
23Adjatok
nekünk két fiatal bikát, aztán ők válasszák ki maguknak az egyik bikát,
s vágják darabokra, s tegyék a fára, de tüzet ne tegyenek alája: én
pedig majd a másik bikát készítem el és teszem a fára, s tüzet szintén
nem teszek alája.
24Hívjátok
segítségül isteneitek nevét, én meg majd segítségül hívom az én Uram
nevét, s amelyik Isten tűz által meghallgat, az legyen az Isten.« Erre
az egész nép azt felelte: »Helyes indítvány!«
25Azt mondta tehát Illés Baál prófétáinak: »Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát, s készítsétek el – elsőknek, mert ti vagytok többen –, s hívjátok segítségül isteneitek nevét, de tüzet ne tegyetek alája.« 26Miután ők átvették a bikát, amelyet nekik odaadott, elkészítették, s reggeltől délig hívogatták Baál nevét, s azt mondták: »Baál, hallgass meg minket.« De nem jött egy hang sem, s nem felelt senki sem, hiába ugrándoztak az oltár körül, amelyet készítettek. 27Amikor aztán már délre járt, így gúnyolódott velük Illés: »Hangosabban kiáltsatok, hiszen isten ő!Talán éppen beszélget, vagy a fogadóban van, vagy úton, vagy bizony tán alszik, hadd ébredjen fel.« 28Hangosabban kiáltoztak tehát és szokásuk szerint késekkel s tőrökkel vagdalták magukat, amíg el nem borította őket a vér.
29Amikor aztán elmúlt a dél és prófétálásuk közben eljött az az idő, amikor az ételáldozatot szokták bemutatni, s nem hallatszott egy hang sem és nem felelt és nem hallgatta meg az imádkozókat senki sem, 30azt mondta Illés az egész népnek: »Gyertek hozzám.« Amikor aztán a nép eléje járult, helyreállította az Úr lerombolt oltárát – 31vett ugyanis tizenkét követ, Jákob fiai törzseinek száma szerint, akihez szólt az Úr szava: »Izrael legyen a neved,« 32és oltárt épített e kövekből az Úr nevében – s mintegy két barázda széles vízárkot készített az oltár köré, 33aztán elrendezte a fát, földarabolta a bikát, rátette a fára 34és azt mondta: »Töltsetek meg négy vedret vízzel, s öntsétek rá az egészen elégetendő áldozatra, meg a fára.« Aztán ismét azt mondta: »Másodszor is tegyétek meg ezt.« Amikor másodszor is megtették, azt mondta: »Harmadszor is tegyétek meg ugyanezt.« Megtették harmadszor is, 35úgyhogy folyt a víz az oltár körül, s az árok medre is megtelt.
36Amikor aztán eljött az egészen elégő áldozat bemutatásának ideje, odalépett Illés próféta, s azt mondta: »Uram, Ábrahámnak, Izsáknak s Izraelnek Istene, mutasd meg ma, hogy te vagy Izrael Istene, meg hogy én a te szolgád vagyok és hogy a te parancsodra cselekedtem mindezt. 37Hallgass meg, Uram, hallgass meg engem, hogy megtanulja e nép, hogy te, az Úr, vagy az Isten, s hogy te térítetted vissza ismét szívüket.«
38Ekkor lecsapott az Úr tüze, és megemésztette az egészen elégő áldozatot, meg a fát, a köveket és a port, s felitta a vizet, amely az árokban volt. 39Amikor látta ezt az egész nép, arcára borult, s azt mondta: »Az Úr az Isten, az Úr az Isten!«
25Azt mondta tehát Illés Baál prófétáinak: »Válasszátok ki magatoknak az egyik bikát, s készítsétek el – elsőknek, mert ti vagytok többen –, s hívjátok segítségül isteneitek nevét, de tüzet ne tegyetek alája.« 26Miután ők átvették a bikát, amelyet nekik odaadott, elkészítették, s reggeltől délig hívogatták Baál nevét, s azt mondták: »Baál, hallgass meg minket.« De nem jött egy hang sem, s nem felelt senki sem, hiába ugrándoztak az oltár körül, amelyet készítettek. 27Amikor aztán már délre járt, így gúnyolódott velük Illés: »Hangosabban kiáltsatok, hiszen isten ő!Talán éppen beszélget, vagy a fogadóban van, vagy úton, vagy bizony tán alszik, hadd ébredjen fel.« 28Hangosabban kiáltoztak tehát és szokásuk szerint késekkel s tőrökkel vagdalták magukat, amíg el nem borította őket a vér.
29Amikor aztán elmúlt a dél és prófétálásuk közben eljött az az idő, amikor az ételáldozatot szokták bemutatni, s nem hallatszott egy hang sem és nem felelt és nem hallgatta meg az imádkozókat senki sem, 30azt mondta Illés az egész népnek: »Gyertek hozzám.« Amikor aztán a nép eléje járult, helyreállította az Úr lerombolt oltárát – 31vett ugyanis tizenkét követ, Jákob fiai törzseinek száma szerint, akihez szólt az Úr szava: »Izrael legyen a neved,« 32és oltárt épített e kövekből az Úr nevében – s mintegy két barázda széles vízárkot készített az oltár köré, 33aztán elrendezte a fát, földarabolta a bikát, rátette a fára 34és azt mondta: »Töltsetek meg négy vedret vízzel, s öntsétek rá az egészen elégetendő áldozatra, meg a fára.« Aztán ismét azt mondta: »Másodszor is tegyétek meg ezt.« Amikor másodszor is megtették, azt mondta: »Harmadszor is tegyétek meg ugyanezt.« Megtették harmadszor is, 35úgyhogy folyt a víz az oltár körül, s az árok medre is megtelt.
36Amikor aztán eljött az egészen elégő áldozat bemutatásának ideje, odalépett Illés próféta, s azt mondta: »Uram, Ábrahámnak, Izsáknak s Izraelnek Istene, mutasd meg ma, hogy te vagy Izrael Istene, meg hogy én a te szolgád vagyok és hogy a te parancsodra cselekedtem mindezt. 37Hallgass meg, Uram, hallgass meg engem, hogy megtanulja e nép, hogy te, az Úr, vagy az Isten, s hogy te térítetted vissza ismét szívüket.«
38Ekkor lecsapott az Úr tüze, és megemésztette az egészen elégő áldozatot, meg a fát, a köveket és a port, s felitta a vizet, amely az árokban volt. 39Amikor látta ezt az egész nép, arcára borult, s azt mondta: »Az Úr az Isten, az Úr az Isten!«
Acháb
király végre találkozik Illéssel, és azzal vádolja, hogy pusztulásba viszi
Izraelt. Ám Illés arra figyelmezteti a királyt, hogy ő az, aki Istentől
eltávolodott, és egész népét hitetlenségre csábította. Ez a valódi oka a
rettenetes csapásnak, amely az egész népet sújtja. A helyzet súlyossága arra
indítja Illést, hogy nyíltan szembeszálljon Baál papjaival. És éppen a Kármel
hegyét választja, ahol elpusztították az oltárt, amit még Dávid emelt az Úr
tiszteletére, és aminek helyére Acháb egy másik, Baálnak szentelt oltárt
állíttatott. Illés azt akarja, hogy a nép újra Istent válassza egyetlen
uraként, és kilábaljon a vallási bizonytalanságból, hiszen nem lehet Baált és az
Urat egyszerre szolgálni; a szívet nem lehet megosztani. Illés helyre akarja
állítani a szövetséget, és az egész néphez fordulva ezt kérdi: „Meddig akartok
még kétfelé sántikálni?”; vagyis: „Meddig akartok még két urat szolgálni?” A
Második törvénykönyvben az Úr így int: „Halld, Izrael! Az Úr, a mi Istenünk az
egyetlen Úr! Szeresd Uradat, Istenedet szíved, lelked mélyéből, minden
erőddel!” (MTörv 6,4–5) Izrael Istene, ahogy a Szentírás minden lapja
tanúsítja, féltékeny Isten, aki nem tűr meg más isteneket maga mellett. Baál
néma és tehetetlen. Az Úr szól hozzánk, és erős. Baál prófétái hiába ismétlik
könyörgéseiket „egyre emeltebb hangon”. Illés kigúnyolja őket, és mint új Mózes
emelkedik föléjük: „Ábrahám, Izsák és Izrael Istenéhez” imádkozik, és
helyreállítja a szövetséget. Mózeshez hasonlóan tizenkét sziklából építi föl az
oltárt, mely Izrael egységének jelképe. Kármel hegyén, Illés közvetítésével Izrael
népe visszanyeri szívét, és ismét az Úr felé fordítja, aki egykor megmentette
őt az egyiptomi fogságból, most pedig e világ megannyi bálványától.
Imádság a szentekkel
