Június 30., kedd



A római egyház első szent vértanúinak (a Nero-féle üldözés idején) ünnepe
 
Ám 3,1–8.11–12 – Nincs, aki ne prófétálna

1Halljátok e szót, amit az Úr ellenetek kimondott, Izrael fiai, minden nemzetség ellen, amelyet Egyiptom földjéről kivezettem:
2»Egyedül csak titeket vettelek figyelembe
a föld összes nemzetsége közül;
éppen ezért meg is torlom rajtatok
minden gonoszságotokat!
3Vajon járnak-e együtt ketten,
ha meg nem egyeznek?
4Vajon ordít-e az oroszlán az erdőben,
ha nincs előtte préda?
Vajon hallatja-e hangját búvóhelyéről az oroszlánkölyök,
ha semmit sem fogott?
5Vajon beleesik-e a madár a tőrbe a földön,
hogyha nincsen csapda?
Vajon felszedik-e a csapdát a földről,
ha semmit sem fogott?
6Vajon, ha megszólal a harsona a városban,
nem remeg-e meg a nép?
Jön-e a városra veszedelem,
melyet nem az Úr vitt véghez?
7Bizony, semmit sem tesz az Úr Isten anélkül,
hogy titkát ki ne nyilatkoztassa szolgáinak, a prófétáknak!
8Ordít az oroszlán: ki ne remegne?
Szól az Úr Isten: ki ne prófétálna?
9Hirdessétek Asszíria váraiban
és Egyiptom földjének váraiban,
és mondjátok:
‘Gyűljetek egybe Szamaria hegyein’,
lássátok benne a sok őrjöngést,
és belsejében az elnyomottakat!
10Nem tudnak ők igazságot cselekedni
– mondja az Úr –,
gonoszságból és rablásból gyűjtenek kincseket váraikban.«
11Azért így szól az Úr Isten:
»Ellenség veszi körül az országot;
elveszik tőled erődet,
és kirabolják váraidat.«
12Ezt mondja az Úr:
»Mint ahogy a pásztor csak két lábszárcsontot
vagy egy fülhegyet ment meg az oroszlán szájából,
úgy menekülnek meg Izrael fiai,
akik Szamariában az ágy szegletén
és Damaszkusz kerevetén ülnek.


A kiválasztottság témája központi fontossággal bír a prófétálásban, ahogy a keresztény igehirdetés egészében is. Isten az, akitől a saját népének és minden népnek a megváltása származik. A próféta hét példán keresztül vezet bennünket arra, hogy népe történelmét és annak jeleit mélyebben megértsük. Isten igéjét az oroszlán üvöltéséhez hasonlítja: olyan, mint egy belső erő, amely megfékezhetetlen erővel tör ki, minden esetben elérve a hatást, amiért küldték. Istennek az a terve Izrael népével, hogy küldetést ad neki, méghozzá arra, hogy hirdesse az ő szavát a föld végső határáig. Szövetsége tehát nem zárt és kirekesztő szövetség. Éppen ellenkezőleg: minden nép számára nyitott, ahogy a próféták többször is kinyilatkoztatták. És Jézus eljövetelével ez az egyetemes cél eléri legtisztább végkifejletét. Ahogy választott népét, Izraelt, úgy bennünket is kiválasztott Isten, hogy befogadjuk igéjét, s hogy hirdetőivé és tanúságtevőivé legyünk. Ez az ige – Istené, nem a mienk – ellenállhatatlan erővel bír, és nincs alávetve emberi korlátoknak. Ha Isten szólt, írja Ámosz, ki az, aki ne jövendölne, prófétálna? Amikor Isten szól hozzánk, mi pedig hallgatjuk, nem lehet, hogy ne legyünk próféták ebben a világban. Isten igéje olyan erő, ami csodákat képes tenni, túlmegy a lehetetlen határain, kiemel a keserű és fösvény realizmusból, mely oly gyakran nyirbálja meg Isten álmát. Isten előtt semmi sem lehetetlen, Jézus tanítványai előtt semmi sem lehetetlen, ha hallgatják szavát, és belőle élnek. Ámosz zárszava új felelősségre hív bennünket: „Mivel így bánok majd veled, készülj fel, hogy találkozzál a te Isteneddel!” (Ám 4,12)

Imádság az Úr anyjával, Máriával