Június 17., szerda

2Kir 2,1.6–14 – Elizeus megkezdi prófétai küldetését

Imádság a szentekkel 

¹Történt pedig, hogy amikor az Úr fel akarta vinni Illést a forgószél által a mennybe, Illés és Elizeus éppen távozóban voltak Gilgálból.  

⁶Majd azt mondta neki Illés: »Maradj itt, mert az Úr engem a Jordánhoz küldött.« Ő azt mondta: »Az Úr életére s a te életedre mondom, hogy nem hagylak el.« Elmentek tehát mindketten együtt. ⁷Ötven ember azonban követte őket a prófétafiak közül, s amikor ők ketten a Jordán mellett megálltak, messziről, velük szemben azok is megálltak. ⁸Ekkor Illés vette a palástját, összegöngyölítette, ráütött vele a vízre, s az két részre vált, s ők mindketten átmentek a szárazon.
⁹Amikor aztán átmentek, azt mondta Illés Elizeusnak: »Kívánj valamit, amit akarsz, hogy megtegyek neked, mielőtt elvesznek engem tőled.« Azt mondta erre Elizeus: »Kérlek, legyen a lelkedből kétszeres osztályrész rajtam.« ¹⁰Ő azt felelte: »Nehéz dolgot kértél: mindazonáltal, ha majd látsz engem, amikor elvesznek engem tőled, meglesz neked, amit kértél; ha azonban nem látsz, nem lesz meg.« ¹¹Miközben így mendegéltek, s menet közben beszélgettek, íme, egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztotta őket egymástól, s Illés felment a forgószéllel az égbe.
¹²Amikor ezt Elizeus látta, kiáltott: »Atyám, atyám, Izrael szekere és szekérvezetője!« Amikor aztán nem látta többé, megragadta ruháit és kettészaggatta. ¹³Aztán felemelte Illés palástját, amely leesett róla, s visszafordult, s megállt a Jordán partján, ¹⁴s Illés palástjával, amely leesett róla, ráütött a vízre, s az nem vált ketté. Erre azt mondta: »Hát most hol van Illés Istene?« Aztán ismét ráütött a vízre, s az kétfelé vált, s Elizeus átment.

 

Illés Elizeussal együtt kel át a Jordánon, mintha „a neki ígért föld” felé, vagyis az égbe menne. Egyszer csak megjelenik egy tüzes szekér tüzes lovakkal, és kettejük közé vág. Illés fölemelkedése az égbe, melyet a teofánia (istenjelenés) tipikus képeivel ír le a szerző, egyszerre jelenti Illés halálának vallásos tapasztalatát és a prófétai szolgálat Elizeusnak való átadását. Így fogalmaz a szerző Elizeusról: „Fölemelte Illés köntösét, amely leesett róla, visszafordult és újra megállt a Jordán partján.” A tanítványnak vissza kell térnie a Jordánhoz, hogy újra átitatódjon az igével annak forrásánál, hogy azt később át tudja adni az Úr népének. Elizeus, mint minden próféta, sőt mint minden tanítvány, nem arra kapott meghívást, hogy saját tanításokkal vagy gondolatokkal álljon elő, hanem hogy folytassa a mester küldetését. Korábban ezt kérte Illéstől: „Hát akkor szálljon kétannyi rész rám a lelkedből!” S valóban, a rabbinikus hagyomány megjegyzi, hogy Illés nyolc csodát tett, míg Elizeus tizenhatot. A tanítvány elfogadja az örökséget, amit Illés ad át neki köntösével, és az ő ténykedése is hatékonnyá válik. Az összegöngyölt köntösnek hatalma van szétválasztani a Jordán vizét, hogy a próféta átkelhessen rajta. Ez egyértelmű analógia Mózes botjával, mellyel a Vörös-tengert szétválasztotta (Kiv 14,16), és az Illés és Mózes közti párhuzamot is megerősíti. Azoknak a helyzeteknek a hasonlósága, melyekkel Elizeusnak kell szembesülnie (Acháb házának pusztulása, a Baál elleni háború, az arameiták miatti fenyegetettség, a hű és a hűtlen Izrael megosztottsága), jól mutatja a prófétai küldetés folytonosságát az Isten népét jellemző bűn és hűtlenség állandósága közepette. Minden nemzedéknek szüksége van rá, hogy Isten Igéjét hirdessék neki. „Az Úr lelke”, melyről a zsidók megfeledkeztek, újra megjelenik a prófétákkal, akik fellépnek az elnyomó uralmakkal szemben (1Kir 22,24). A prófétálás folytonossága hangsúlyozza az Istenhez való hűséget, aki mindenkor követi népe sorsát, és beszél hozzá, hogy ne térjen le üdvössége útjáról. Nekünk is fel kell vennünk „Illés köntösét”, vagyis a prófécia lelkületét mindennapi életünkben. A próféták egymást követik, de a „lélek” mindenkor egy. „A próféták fiainak” jelenléte pedig kiemeli a testvérek közösségének jelentőségét, mely elkíséri a prófétai küldetést.

Imádság a szentekkel