ApCsel 2,1–11; Zsolt 103 (102); 1Kor
12,3–7.12–13; Jn 20,19–23
„Amikor
elérkezett pünkösd napja, ugyanazon a helyen mindnyájan együtt voltak” (ApCsel
2,1). Ötven nap telt el húsvét óta, s Jézus tanítványai Máriával és más
asszonyokkal egybegyűltek, ahogy az már szokásukká vált, az utolsó vacsora
termében. Jézus tanítványai ugyanis húsvét óta nem hagytak föl azzal, hogy
összegyűljenek imádkozni, hallgassák a Szentírást, és testvériségben éljenek.
Ez az apostoli hagyomány soha nem szakadt meg később sem, ma is folytatódik. A
keresztények nemcsak Jeruzsálemben, hanem a világ sok más városában továbbra is
összegyűlnek „ugyanazon a helyen mindnyájan együtt”, hogy Isten szavát
hallgassák, táplálkozzanak az élet kenyerével és együtt legyenek az Úrra
emlékezve.
Pünkösd
napja meghatározó volt a tanítványok számára, a teremben és a termen kívül
zajló események miatt. Az Apostolok cselekedetei elbeszéli, hogy délután „egyszerre
olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna”, s
betöltötte a házat, ahol a tanítványok tartózkodtak. Igazi földrengést éltek
meg az utolsó vacsora termében, amely bár alapvetően belül zajlott, mégis
láthatóan mindannyiukat s a környezetüket is magával ragadta. „Majd lángnyelvek
jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat
eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni.” Az
apostoloktól, a tanítványoktól kezdve az asszonyokig mindannyiuk számára olyan
tapasztalat volt ez, ami mélyen megváltoztatta őket.
Ám
a belső földrengésnek, mely megváltoztatta a tanítványok szívét, kívül is
voltak látható jelei. A zárt ajtó kitárult, és a tanítványok elkezdtek beszélni
az összesereglett tömeghez. A népek hosszú, részletes fölsorolása arra utal,
hogy az egész világ jelen volt: minden nép képviseltette magát. S miközben
Jézus tanítványai beszélnek, azok mind a saját nyelvükön értik: „Halljuk, hogy
a mi nyelvünkön hirdetik Isten nagy tetteit” – mondják döbbenten. Az Úr Lelke
attól a naptól kezdve elkezdte legyűrni az áthághatatlannak tűnő határokat. A
pünkösd véget vetett Bábelnek. A Szentlélek új korszakot nyitott meg, a
közösség és a testvériség idejét. Jeruzsálemben, az utolsó vacsora terme és a
város tere között születik meg az Egyház: a tanítványok a Szentlélekkel eltelve
legyőzik félelmüket, és elkezdenek prédikálni. Jézus megmondta nekik: „…amikor
eljön az Igazság Lelke, ő majd elvezet benneteket a teljes igazságra” (Jn 16,
13).
A
Lélek eljött, s attól a naptól kezdve folyamatosan vezeti a tanítványokat a
világ útjain. Pál apostol a Galatákhoz írt levelében arra buzdítja a hívőket:
„A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség,
jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás” (Gal 5,22–23). Ezekre a gyümölcsökre
az egész világnak szüksége van. A pünkösd az Egyház születése. A Szentlélek
kiáradt ránk is, hogy lépjünk ki bezártságunkból, tegyünk tanúságot az Úr
szeretetéről, és hirdessük evangéliumát minden teremtménynek, a föld végső
határáig.
Imádság az Úr napján
