2Kir
17,5–8.13–15.18 – A szamariai királyság pusztulása
5Keresztülvonult ugyanis az egész országon, felment Szamaria ellen, három esztendeig ostromolta
6és
Hósea kilencedik esztendejében bevette az asszírok királya Szamariát s
elhurcolta Izraelt Asszíriába és Hálában és Hábornál, Gózán folyója
mellett, a médek városaiban telepítette le őket.
7Az
történt ugyanis, hogy Izrael fiai vétkeztek az Úr ellen, az ő Istenük
ellen, aki kihozta őket Egyiptom földjéről s a fáraónak, Egyiptom
királyának kezéből s más isteneket tiszteltek
8s
azon nemzetek szertartásai szerint jártak, amelyeket az Úr elpusztított
Izrael fiai és Izrael királyai színe elől, mivel hasonlóképpen
cselekedtek,
13Figyelmeztette
erre az Úr Izraelt és Júdát minden prófétája és látnoka által:
»Térjetek vissza nagyon gonosz útjaitokról s tartsátok meg parancsaimat
és szertartásaimat teljesen azon törvény szerint, amelyet atyáitoknak
parancsoltam s amint nektek szolgáim, a próféták által meghagytam.«
14Ám
ők nem hallgattak rá, hanem megkeményítették nyakukat atyáik nyakassága
szerint, akik szintén nem akartak engedelmeskedni az Úrnak, Istenüknek.
15Elvetették
törvényeit és szövetségét, amelyet atyáikkal kötött s
figyelmeztetéseit, amelyekkel figyelmeztette őket s a hiábavalóságokat
követték s hiábavalóságokat cselekedtek és utánozták a nemzeteket,
amelyek körülöttük voltak s amelyek felől azt parancsolta nekik az Úr,
hogy ne tegyenek úgy, mint ahogy azok cselekedtek.
18Ezért igen megharagudott az Úr Izraelre s eltávolította őket színe elől, úgyhogy nem maradt meg csak Júda törzse.
A Királyok
II. könyvének 17. fejezete olyan, mint egy prédikáció; az északi királyság
végét mondja el. Előfordulnak persze olyan múltbéli események, melyek
ránehezednek jelenre is. Van ugyanis összetartás a gonoszságban, miként persze
a jóban is. Éppen ezért mindig szem előtt kell tartanunk a nemzedékeket
összekötő kapcsolatokat. Egyik kötődik a másikhoz, a jóban ugyanúgy, mint a
rosszban. Így volt ez a bibliai korban is. Az északi királyság hanyatlása a
bálványimádásnak és az ebből egyenesen következő gonosztetteknek
tulajdonítható: atyáikat követték, elutasították a szövetséget és a környező
népek szokásait utánozták. Az Úrnak muszáj úgy közbelépnie, hogy elűzi őket a
színe elől. Ez a történet leginkább Júda törzsének szól, nehogy alábecsülje az
Izrael elestéből megtanulandó leckét. Valójában, még ha a déli királyság fennmaradt
is, félő, hogy az északi sorsa vár rá. Ha Júda törzse az északiak bálványimádó
viselkedését követi, ugyanabban a helyzetben fogja találni magát, és ugyanúgy
meg kell tapasztalnia az Istentől való eltávolodásból következő tragédiákat.
Örök tanulság ez a bibliai történet: nem Isten ítéli el népét, hanem maga a nép
teszi, mert bálványimádó viselkedésével eltávolodik Istentől, és áldozatul esik
a gonoszság hercege borzalmas cselvetéseinek.
Imádság
a szegényekért
