Június 23., kedd

2Kir 19,9–11.14–21.31–35.36 – Hiszkija király imádkozik, és Isten megmenti a várost

Imádság az Úr anyjával, Máriával 

⁹Amikor az meghallotta, hogy Tirhaka, Etiópia királya felől azt beszélik: »Íme, hadba vonult ellened« – s elindult ellene, követeket küldött Hiszkijához ezzel az üzenettel: ¹⁰»Ezt mondjátok Hiszkijának, Júda királyának: Meg ne csaljon téged Istened, akiben bizakodsz s ne mondd: Nem kerül Jeruzsálem az asszírok királyának kezébe! ¹¹Hiszen magad hallottad, mit cselekedtek az asszírok királyai minden országgal, miként pusztították el azokat. Hát éppen te tudsz majd megmenekülni?
¹⁴Amikor aztán Hiszkija átvette a levelet a követek kezéből és elolvasta, felment az Úr házába és az Úr elé tárta ¹⁵és így imádkozott az ő színe előtt: »Uram, Izrael Istene, aki a kerubok felett ülsz, te vagy egyedül a föld minden királyának Istene, te alkottad az eget és a földet. ¹⁶Hajtsd ide füledet s halld: nyisd meg, Uram, szemedet és lásd, halld meg Szanherib minden szavát, aki ideküldött, hogy gyalázza előttünk az élő Istent. ¹⁷Igaz, Uram, Asszíria királyai elpusztították azon nemzeteket s mindazok földjét ¹⁸s tűzbe vetették azok isteneit, hiszen azok nem voltak istenek, hanem emberi kéz fából s kőből való alkotásai s így megsemmisíthették őket. ¹⁹Nos tehát, te, Urunk, Istenünk, ments meg minket kezükből, hadd tudja meg a föld minden országa, hogy te, az Úr, vagy egyedül Isten!«
²⁰Elküldött erre Izajás, Ámosz fia, Hiszkijához és üzente: »Ezt üzeni az Úr, Izrael Istene: Meghallgattam, amit tőlem Szanherib, az asszírok királya felől kértél.

²¹Ez az, amit az Úr felőle szólt:
‘Megvet téged s csúfot űz belőled
Sion szűzi lánya,
hátad mögött fejét rázza,
Jeruzsálem lánya.

³²Éppen azért ezt mondja az Úr Asszíria királya felől:
nem jön be e városba,
nyilat sem lő belé,
pajzzsal sem támadja meg,
sánccal sem veszi körül:

³³az úton, amelyen jött, visszatér,
s e városba be nem jön, – úgymond az Úr –,

³⁴mert megoltalmazom s megmentem e várost
önmagamért és szolgámért, Dávidért.’«

³⁵Csakugyan, még azon az éjjelen az történt, hogy eljött az Úr angyala s megölt az asszírok táborában száznyolcvanötezer embert. Amikor aztán reggel felkelt s látta a megannyi holttestet, felkerekedett, elment ³⁶és visszatért Szanherib, az asszírok királya és Ninivében maradt.

Miután az északi királyság elesett, immár egyenesen Jeruzsálem került veszélybe. Az asszír király azt üzeni Hiszkija királynak, hogy ne bízzon az Úrban: „Ne hagyd, hogy becsapjon Istened, akiben bizakodol, amikor azt gondolod: Jeruzsálem nem kerül Asszíria királya kezére.” Szancherib, aki már több csatát megnyert a környező vidéken, meg akarja ingatni Hiszkija hűségét azzal, hogy azt mondja neki, Isten nem olyan hatalmas, ahogy azt ő hiszi. Van az asszír király szavaiban valami gőgös szarkazmus, amivel Hiszkija hitét igyekszik gyöngíteni. De Júda királya, bár odafigyel a Jeruzsálemet érő fenyegetésre, nem hagyja, hogy hite megfogyatkozzon. Tudja, mennyivel jobban fölszerelt az ellenséges hadsereg az övénél, és hogy egyedül nem állhat ki ellenük, saját erői élén. De azt is tudja, hogy bízhat Istenben, mert benne van az ő ereje. Rögvest fölmegy hát a templomba, és az Úrhoz fordul szívből jövő imádságával. Nem magáért imádkozik, hanem népének megmeneküléséért: „Figyelj, Uram, és hallgass meg!” A választ Izajás próféta szavaival kapja, akit Isten küld el hozzá. A próféta azt mondja neki, hogy imádsága eljutott az égbe. A város pedig megmenekül a pusztulástól, az Úr ugyanis megóvja „mert Jeruzsálemből kivonul a maradék, akik megmenekülnek, azokból egy csapat Sion hegyéről”. Isten nem önmagáért menti meg a várost, hanem azért a küldetésért, amit neki szánt. A maradék nem más, mint az a kis csoport, mely az Úrhoz hű maradt, és melyet ő kiválasztott magának, hogy az egész világnak hirdesse az egyetemes megváltás tervét. A megváltás pedig – amit az Úr ajándékoz nekünk – nem öncélú adomány, hanem mindenkihez szól és mindenkit hív.

Imádság az Úr anyjával, Máriával