1Kir 19,9a.11–16 – Lágy szellő a Hóreben
Amikor odaért, megszállt a barlangban.
11Azt
mondta erre neki: »Jöjj ki, s állj a hegyre az Úr elé,« s íme, ott
elvonul az Úr, s az Úr előtt nagy és erős szélvész, amely hegyeket
forgat fel és sziklákat zúz össze, s a szélvészben nincs az Úr – s a
szélvész után földrengés, s a földrengésben nincs az Úr –
12s a földrengés után tűz, s a tűzben nincs az Úr – s a tűz után enyhe szellő susogása.
13Amikor ezt Illés meghallotta, palástjával eltakarta arcát, s kiment, s kiállt a barlang ajtajába.
Ekkor íme, egy hang szólt hozzá, s azt mondta: »Mit művelsz itt, Illés?« 14Ő azt felelte rá: »Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a seregek Istenéért, mert Izrael fiai elhagyták szövetségedet, lerontották oltáraidat, prófétáidat megölték karddal, egyedül én maradtam meg, s most nekem is életemre törnek, hogy elvegyék.«
15Azt mondta erre neki az Úr: »Eredj, s térj vissza utadon a pusztán át Damaszkuszba, s ha odaérsz, kend fel Házaélt Szíria királyává, 16Jéhut, Námsi fiát pedig kend fel Izrael királyává, Elizeust, az ábelmehulai Sáfát fiát pedig kend fel prófétává a te helyedbe.
Ekkor íme, egy hang szólt hozzá, s azt mondta: »Mit művelsz itt, Illés?« 14Ő azt felelte rá: »Nagyon buzgólkodtam az Úrért, a seregek Istenéért, mert Izrael fiai elhagyták szövetségedet, lerontották oltáraidat, prófétáidat megölték karddal, egyedül én maradtam meg, s most nekem is életemre törnek, hogy elvegyék.«
15Azt mondta erre neki az Úr: »Eredj, s térj vissza utadon a pusztán át Damaszkuszba, s ha odaérsz, kend fel Házaélt Szíria királyává, 16Jéhut, Námsi fiát pedig kend fel Izrael királyává, Elizeust, az ábelmehulai Sáfát fiát pedig kend fel prófétává a te helyedbe.
Illés
fölmegy Hóreb hegyére, és ott egy barlangban tölti az éjszakát. És Isten hangja
szól hozzá: „Mit csinálsz itt, Illés?” Egyértelmű, egyenes kérdés, olyan,
amilyet Ádámnak is feltett az Úr a bűnbeesés vagy Káinnak a testvérgyilkosság
után. Illés úgy válaszol, hogy közben elpanaszolja, ami vele történt: „Emészt a
buzgalom az Úrért, a Seregek Uráért!” – mondja a próféta. „Csak én maradtam
élve, de most nekem is az életemre törnek.” Illés még foglya önmagának és
saját, kétségkívül hősies történeteinek, melyekben azonban mindig önmagát
helyezi a középpontba. Igaz, hogy az Úr iránti buzgalom fűti, mégis elmenekült
népétől. Isten felszólítja a prófétát, hogy hagyja el a barlangot: „Menj, és a
hegyen járulj az Úr színe elé!” És lám, az Úr elvonult arra: „Hegyeket tépő,
sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a
földrengésben.” Mi magunk is – nem mintha Illéshez oly közel volnánk, hanem
mert még mindig kötődünk ehhez az ősi nyelvezethez – sokszor gondoljuk, hogy az
Úr a nagy viharokban és természeti csapásokban van jelen. Ám az Úr nincs jelen
sem a földrengésben, sem a viharokban, ahogy nincs a háborúkban vagy azokban a
konfliktusokban sem, melyek emberek millióinak életét oltják ki. De íme,
egyszerre könnyű szellő kezdi simogatni Illést, aki ekkor befödi arcát, és
kilép a barlangból. A könnyű szellő, a Szentlélek lehelete, a szeretet lehelete
leoldja a próféta szívének páncélját, és kitárja lelkét a világra. A könnyű
szellő a szeretet gyenge ereje. A szeretettel, ezzel a gyengéd erővel lehet
helyrehozni Isten gyermekei életének fölfeslett szövetét. Az Úr szeretete lágy
szellő, amely ápol, vigasztal és egyesít. Isten ekkor újra felteszi az előbbi
kérdést: „Mit csinálsz itt, Illés?” Az ismételt kérdésre a próféta ugyanazokkal
a szavakkal válaszol. Ám ekkor Isten megparancsolja neki, hogy folytassa útját.
Illésnek be kell teljesítenie küldetését, hogy Isten népe ne maradjon szavának
világossága nélkül.
A
Szent Kereszt imádsága
