MTörv 8,2–3.14–16; Zsolt 146 (147); 1Kor 10,16–17; Jn 6,51–58
Az
úrnapja az Oltáriszentség, az Úr teste és vére iránti mély szeretet kifejezése.
Pál apostol így ír a korintusiaknak: „Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem
is veletek: Urunk, Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott,
megtörte, és így szólt: »Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt
tegyétek az én emlékezetemre.« Ugyanígy a vacsora után fogta a kelyhet is, és
így szólt: »Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek,
valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.«” (1Kor 11,23–25) Az Egyház
megőrzi Jézus szavait, és a konszekrált kenyérben és borban az ő testét és
vérét tiszteli. Hozzátehetjük még, hogy a kenyérben és a borban az Úr nem akárhogy
van jelen, hanem „megtört” testként és „kiontott” vérként. Olyan valakiként,
aki semmit sem tartott meg magának, hanem odaajándékozza az egész életét a
kereszthalálig, egészen az utolsó csepp véréig. Semmit sem tartott meg magának,
mindhalálig. Ez a megtört test, ez a kiontott vér mindannyiunk, az egész világ
számára botrány, hiszen hozzá vagyunk szokva, hogy csakis saját magunkért
éljünk, és az életünkből lehetőleg minél többet megtartsunk saját magunknak.
Pál apostol, felismervén annak a misztériumnak a gazdagságát, aminek részesei
vagyunk, szigorúan arra int, hogy tisztelettel és félelemmel közelítsünk hozzá:
„Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a
kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr)
testét, saját ítéletét eszi és issza.” (1Kor 11,28–29) Vigyázat azonban! Vajon
ezután az önvizsgálat után akad-e köztünk bárki, aki közeledhet a szentséghez?
Jól tudjuk, milyen gyöngék és bűnösök vagyunk, ahogyan a zsoltárban is
énekeljük: „Gonoszságomat beismerem, bűnöm előttem lebeg szüntelen” (Zsolt 51 [50]). Az Egyház bölcsessége azonban segítségünkre siet,
és ajkunkra adja a kafarnaumi százados szavait: „Uram, nem vagyok méltó, hogy
betérj házamba. Csak szólj egy szót, és szolgám meggyógyul!” (Mt 8,8) Csak
szólj egy szót…. És e szó az Isten szava, ami arra hív, hogy közeledjünk hozzá.
Ez a szó, amely méltóvá tesz bennünket, mivel olyan szó, ami megbocsát és
meggyógyít. Csak miután meghallgattuk Isten szavát, mely megtisztította és fölmelegítette
szívünket, akkor lépünk az Úr asztalához. Előbb Isten szavával táplálkozunk,
majd az Oltáriszentség kenyerével. Olyan ez, mint egy egyedülálló, különleges
lakoma, ahol mindig ugyanazt az ételt kapjuk, magát az Úr Jézust, aki
mindannyiunk táplálékává tette önmagát.
Imádság
az Úr napján
