Június 20., szombat

2Krón 24,17–25 – Zecharja pap meggyilkolása

Előesti imádság 

¹⁷Jojáda halála után aztán bementek s leborultak Júda fejedelmei a király elé, s az hódolatuk hatása alatt szabadjára engedte őket. ¹⁸Erre ők elhagyták az Úrnak, atyáik Istenének templomát, s a berkeknek meg a faragott képeknek szolgáltak. Erre az Úr megharagudott Júdára és Jeruzsálemre emiatt a vétek miatt. ¹⁹Prófétákat küldött hozzájuk, hogy térjenek vissza az Úrhoz. De bárhogy tiltakoztak is azok, ők nem hallgattak rájuk.
²⁰Ekkor Isten lelke megszállta Zakariás papot, Jojáda fiát, ő megállt a nép színe előtt s azt mondta nekik: »Ezt üzeni az Úr Isten: Miért szegtétek meg az Úr parancsait? Nem fog az javatokra válni! Elhagytátok az Urat, hogy ő is elhagyjon titeket?« ²¹Erre ők egybesereglettek ellene s megkövezték őt a király parancsára az Úr házának udvarán. ²²Joás király nem emlékezett meg arról az irgalmasságról, amelyet az ő atyja, Jojáda vele cselekedett, hanem megölette fiát. Ez, amikor meghalt, így szólt: »Lássa és torolja meg ezt az Úr!«
²³Az esztendő fordultával aztán felvonult ellene Szíria hadserege, behatolt Júdába és Jeruzsálembe, s megölte a nép valamennyi főemberét, a zsákmányt pedig mind elküldte királyának, Damaszkuszba. ²⁴Bár csak igen csekély számú szír jött, az Úr a kezükbe adta a végtelen nagy sokaságot, mert elhagyták az Urat, atyáik Istenét. Joáson is bosszút álltak, gyalázatos módon, ²⁵úgy, hogy amikor elvonultak, súlyos betegségben hagyták hátra. Ekkor felkeltek ellene szolgái, hogy megbosszulják Jojáda pap fiának vérét, és megölték őt ágyában. Így halt meg. Ekkor eltemették őt a Dávid-városban, de nem a királyok sírboltjában.

A hosszú 24. fejezet azzal kezdődik, hogy dicséri Joás király uralkodását. Hétéves volt még csak, amikor trónra került, és negyven éven át uralkodott. Lelki vezetőjének, mesterének, Jehojada főpapnak a jó tanácsait követve, bölcsességgel uralkodott. Nem nehéz észrevenni, hogy ez a történet arra szólít, mindig legyen olyan támaszunk, aki segít fölismerni Isten akaratát. Régi hagyomány, hogy van lelkiatya, aki segít az embernek kimenekülni az énközpontúság spiráljából. Jehojada halála után, s immár segítsége nélkül azonban Joás és a nép „elhagyták az Úrnak, atyáik Istenének templomát, bálványoknak és faragott képeknek szolgáltak”. Az Úr prófétákat küldött közéjük, hogy jobb belátásra bírja őket, „de ők nem hallgattak rájuk”. Az önelégültség eltompítja az elmét, és vakká teszi a szívet. Gyakran ismétlődő történet ez. Az ember többé nem hallgatja meg a hathatós szavakat, és eltávolodik Istentől. Ám az Úr nem törődik bele, és még erősebb szószólót küld – ez esetben Zecharja prófétát –, aki tisztán érthető szavakkal szól. Őt viszont halálra kövezik a templom udvarában. Mindez előképe minden mártír történetének, akik vérükkel fizettek és fizetnek ma is az evangélium melletti tanúságtételükért. A próféta meggyilkolása, vagyis Isten igéjének erőszakos elutasítása Júda népét az ellenség kezébe juttatja. „Mivel elhagytátok az Urat, ő is elhagyott benneteket.” Az arámiak hadserege behatol Júda területére, egészen Jeruzsálemig. Elsőként azok a magas rangú elöljárók esnek el, akik rossz tanácsokat adtak a királynak. A tragédia Júda nagy seregét sem kíméli, amely a nép engedetlensége miatt a náluk sokkal kisebb létszámú ellenséges sereg kezére kerül. Csak az Úr segíthet rajtuk. És rajtunk is.

Előesti imádság