2Tim
4,1–8 – Buzdítás Isten igéjének hirdetésére
1Kérve kérlek Isten színe előtt, és Krisztus Jézus előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat, az ő eljövetele és uralma által:
2hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan! Feddj, ints, buzdíts minden türelemmel és tudománnyal.
3Lesz
ugyanis idő, amikor az emberek nem viselik el az egészséges tanítást,
hanem saját kívánságaik szerint seregszámra szereznek maguknak
tanítókat, mert viszket a fülük;
4elfordítják fülüket az igazságtól, és átadják magukat a meséknek.
5Te vigyázz mindenre, viseld el a szenvedéseket, végezd az evangélista dolgát, töltsd be szolgálatodat.
6Engem ugyanis már kiöntenek, mint italáldozatot, elköltözésem ideje közel van.
7A jó harcot megharcoltam, a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam.
8Készen
vár már rám az igazságosság koszorúja, amelyet azon a napon megad nekem
az Úr, az igazságos bíró, sőt nemcsak nekem, hanem mindazoknak, akik
sóvárogva várják az ő eljövetelét.
A
levél végéhez közeledve Pál mintha még erőteljesebben buzdítaná Timóteust.
Aggódik a közösség sorsáért, és azt akarja, hogy a tanítvány képes legyen a
közösség vezetésére. Nem fél attól, hogy szeme elé tárja, milyen súlyos
felelősség vár rá. Ünnepélyes könyörgéssel kezdi intéseit, Isten és az Úr
Jézus, a legfőbb bíró színe elé helyezi Timóteust. Az apostol emlékezteti őt
Jézus Krisztus végső szavaira, aki „ítélkezni fog élők és holtak fölött”, és
afölött is, hogyan végezte lelkipásztori küldetését a közösségben. Az első
dolog, amit a lelkére köt, Isten igéjének hirdetése. Semmiféle emberi körülmény
nem befolyásolhatja az evangélium hirdetését. Nem fontos, hogy az emberek
elfogadják vagy sem; nem számít, hogy az igehirdetés ideje, módja, körülményei
kedvére vannak-e az embereknek. Pál arra inti Timóteust, hogy legyen megfontolt
az evangéliumi üzenet hirdetésében, körültekintően és világosan beszéljen,
ugyanakkor elszántan is. Nyilvánvaló, hogy Isten szavának hirdetése szenvedést és
megaláztatásokat is hoz majd neki, amint ezt Pál élete is bizonyítja. Miközben
ír, Pál szeme előtt a halál lebeg. Tudja, hogy közeledik az idő, amikor vérét
ontják, feláldozzák mint Istennek szánt adományt. Halála azonban visszatérés
lesz az Úrhoz. Visszatekint élete pályájára: „harc” volt, de megőrizte és
megtartotta Krisztusba vetett hitét. Biztos reménnyel várhatja hát „a győzelmi
koszorút”. Tudja, hogy ezt a koszorút nem csak ő kapja meg, hanem minden
tanítvány, „aki örömmel várja eljövetelét”. Ez a közös célja minden
tanítványnak, akik az ő országába kaptak meghívást: nem egyenként üdvözít az
Úr, hanem közösen.
Előesti imádság
