Jer 20,10–13; Zsolt 69 (68); Róm 5,12–15; Mt 10,26–33
Imádság az Úr napján
„Ne
féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni!”
(Mt 10,28) Miközben Jézusnak ezeket a szavait leírta, az evangélista Máté
valószínűleg a saját közösségére gondolt, amit az erős széthúzás veszélybe
sodort. Ő viszont meg akarta védeni. Az Úr nem hagyja el a tanítványait. Sőt,
mindenki, aki az evangélium terjesztésére szánja életét, az Úr vigaszát kapja,
főképp ha nehézségekkel kell szembenéznie és próbákat kell kiállnia. Szent
Ágoston az Isten városa című művében úgy fogalmaz, „a tanítványnak a
világi üldöztetések és az Isten vigasza között vezet a zarándokútja”. De mit is
jelent számunkra, itt és most, az evangélium buzdítása, hogy ne féljünk, hiszen
már nem az üldöztetések idején élünk. Talán éppen ez a probléma. Igaz, hogy a
keresztények többségét ma senki sem üldözi, de nagyon könnyen és sokakkal
megtörténik, hogy a szívünk elgyengül; könnyen elveszítjük bátorságunkat és
hitünket abban, hogy az evangélium a megtérésünk és üdvösségünk ereje és
záloga. A lemondó kereszténység, mely nem is reménykedik a béke világában,
valóban az elerőtlenedés jeleit mutatja.
Ugyanakkor
vannak országok, ahol a keresztényüldözés nagyon is mindennapi valóság. És
gyakran a világ oda sem figyel rájuk. Döbbenetes, hogy a gonosz ereje gyakran
vasárnap támad, miközben a keresztények összegyűlnek, hogy a szent liturgiát
ünnepeljék. Az imára összegyűlt jámbor férfiak és nők ilyenkor könnyű
célpontjai az erőszaknak. Így joggal vonatkoztathatjuk magunkra mi is a
Zsidókhoz írt levél szavait: „Ezért mi, akiket a tanúknak ilyen felhője övez…
fussuk meg kitartással az előttünk levő pályát” (Zsid 12,1). És felelősséggel
beláthatjuk, hogy ránk is vonatkozik, amit a levélben olvasunk: „A bűn elleni
küzdelemben még nem álltatok ellen a véretek ontásáig” (Zsid 12,4).
Az
ezen a napon hallott evangéliumi részlet – a Zsidókhoz írt levéllel együtt –
arra buzdít, ne féljünk követni az Urat és tanúságot tenni róla az életben. Az
evangéliumot követő tanítvány a változás kovászává lesz, a béke, a testvériség
és a barátság terjedésének munkásává. És Isten, aki vele munkálkodik, mindig
támaszt nyújt neki, soha nem hagyja el. Jézus emlékeztet erre minket: „Ugye két
verebet adnak egy filléren? S Atyátok tudta nélkül egy sem esik le a földre.
Nektek minden szál hajatokat számon tartják. Ne féljetek hát! Sokkal többet
értek a verebeknél.” Az Úrnak e szeretetteljes, tér- és időbeli határokon
átívelő figyelme az evangélium hirdetéséért vívott küzdelemben is társunk.
Jeremiás is biztosít bennünket az Úr közelségéről: „Az Úr mint hős harcos
mellettem áll. Ellenfeleim meginognak, s nem bírnak velem, szégyent vallanak,
és elbuknak. Örökké tartó, soha el nem múló gyalázatban lesz részük.” (Jer 20,11)
De a győzelem csak úgy lehetséges, ha meghalunk az önszeretetnek és az
evangélium erejére bízzuk magunkat.
Imádság
az Úr napján
