Szent Joachimnak és Annának, az Úr nagyszüleinek
ünnepnapja; emlékezünk minden olyan idős emberre, akik szeretettel nyilvánítják
ki hitüket a fiatalabbak felé; a Rómában 1992-ben pszichés betegségben elhunyt
Maria emléknapja; vele együtt az összes pszichés betegre emlékezünk
1Kir
3,5.7–12; Zsolt 119 (118); Róm 8,28–30; Mt 13,44–52
A mai evangélium három
példabeszéde erőteljes meghívás a hallgatóságnak, hogy csatlakozzanak a mennyek
országának misztériumához, ami Jézus igehirdetésének lelke. A mennyek országát
valódi kincshez hasonlítja, ritka gyöngyszemhez, visszanyúlva ezzel az
ószövetségi hagyományhoz, ahol a lelki bölcsességről olvastuk ezt: „Kifogyhatatlan
kincs az emberek számára. Akik szert tettek rá, megszerezték Isten barátságát.”
(Bölcs 7,14)
Az első két példabeszéd a
bölcsességi hagyományt idézve nem a kincs fölfedezését és az értékes gyöngy
utáni kutatást hangsúlyozza, hanem a parasztnak és a kereskedőnek azt a döntését,
hogy mindenüket eladják, csak hogy megszerezzék, amit találtak. Igaz ugyan,
hogy el kell adniuk mindenüket, amijük csak van, de ehhez képest a nyereség
felbecsülhetetlen. Áldozatot követel, ahogy a gazdag ifjú evangéliumi
történetében is olvashatjuk, de a jutalom összehasonlíthatatlanul nagyobb. A
mennyek országa megéri ezt az áldozatot. Egyébiránt pedig hányszor vagyunk
készek máskor mindent odaadni, akár a lelkünket is, csak hogy megkaparintsuk,
amit szeretnénk! Az a kérdés, valóban szívünkön viseljük-e az Urat és az ő
barátságát, és hogy föl tudjuk-e egyáltalán fogni azt az örömet és az életnek
azt a teljességét, mely olyan váratlanul mutatkozik meg előttünk, amilyen
váratlanul a kincs megmutatkozott a szántóvető és a kereskedő előtt.
Csodálatos Aranyszájú Szent
Jánosnak az erről a szakaszról szóló kommentárja: „Ebből a két példabeszédből
nemcsak azt érthetjük meg, el kell vetnünk minden más dolgot ahhoz, hogy az
evangéliumot átölelhessük, hanem azt is, hogy mindezt örömmel kell tennünk. Aki
lemond mindenéről, annak tudnia kell, hogy ez óriási nyereség, nem pedig
veszteség. Azok ugyanis, akik az evangéliumot birtokolják, tudják, hogy
dúsgazdagok.” A tanítvány számára a gazdagság nem a dolgok birtoklását jelenti,
hanem Isten barátságát és szeretetének biztos tudatát. Erre utal a fiatal
Salamon választása, amit a mai első olvasmány beszél el (1Kir 3,5.7–12). Amikor
magára veszi a legfőbb felelősséget a nép színe előtt, Istentől nem hosszú
életet vagy evilági gazdagságot kér, hanem Isten akaratára fogékony szívet,
„hogy meg tudja különböztetni a jót meg a rosszat. Mert hisz ki tudná másképp
kormányozni ezt a te népes népedet?”
Az utolsó példabeszéd a
halászatot hozza példaként, a halak kifogását, majd szétválogatásukat a parton.
Mintha a konkolyról szóló példabeszéd visszhangoznék benne: a jó és a rossz
össze van keverve, amíg világ a világ; csak a végén választja el Isten a jót a
rossztól. Ez a szétválasztás mindannyiunkra vonatkozni fog, mert senki nem
mondhatja magát bűntelennek. Nem a saját igazságunk számít majd, hanem Isten
barátsága, aki nem az egészségeseket látogatja meg, hanem a betegeket, nem az igazakat
keresi, hanem a bűnösöket. Engedjük növekedni önmagunkban és magunk körül Isten
barátságát, erre a fontos döntésre kér bennünket az evangélium. Ez az a kincs,
amiért érdemes eladni mindent.
Imádság az Úr napján
