Július 23., csütörtök

Szent Antalra (†1073) emlékezünk: a mai Kijev mellett, egy barlangban élt remeteként, Szent Teodózzal együtt az orosz szerzetesség atyja, a Kijevi Barlangkolostor alapítója

Jer 2,1–3.7–8.12–13 – Izrael elhagyja hitét

1Így hangzott az Úr igéje hozzám:

2»Menj, és kiáltsd Jeruzsálem fülébe:
Így szól az Úr:
Emlékszem rád: ifjúkorod hűségére,
jegyességed idejének szeretetére;
amikor utánam jöttél a pusztában,
a be nem vetett földön.

3Szent tulajdona Izrael az Úrnak,
termésének zsengéje;
akik eszik, mind megbűnhődnek,
baj jön rájuk, – mondja az Úr. –

7Bevezettelek titeket a gyümölcsöskert földjére,
hogy egyétek annak gyümölcsét és javait;
de amikor bejöttetek, tisztátalanná tettétek földemet,
és örökségemet utálatossággá.

8A papok nem mondták: ‘Hol van az Úr?’
A törvény magyarázói nem ismertek engem,
és a pásztorok elpártoltak tőlem;
a próféták Baál nevében prófétáltak,
és azok után jártak, amik nem használnak.

12Borzadjatok el ettől, ti egek,
irtózzatok és dermedjetek meg nagyon!
– mondja az Úr. –

13Mert két gonoszságot művelt népem:
engem elhagytak, az élő víz forrását,
hogy ciszternákat ássanak maguknak,
repedező ciszternákat,
melyek nem tartják meg a vizet.

Ez a szakasz mintegy Isten kiáltása népéhez, hogy ébredjen föl álmából, és emlékezzen vissza arra a szeretetre, amivel az Úr szereti őt. Nagy Szent Gergely a Szentírást Isten hozzánk szóló szerelmes levelének nevezte; és valóban, valahányszor hallgatjuk, felismerhetjük és megérezhetjük azt a hatalmas, megkülönböztetett szeretetet, mellyel az Úr életünkre tekint, azt a szerető gondoskodást, mellyel körülvesz minket. Isten magához vonzott minket, és mi követtük. Az Úr úgy érzi, prófétája által szét kell kiáltania népe iránti szeretetét, hogy ne feledkezzen meg róla, milyen hatalmas mértékben tapasztalta meg a jóságot az Úrral megélt története során. Sajnos könnyen megesik, hogy Izrael népe, ahogy mi is, azokat az érdemeket állítja figyelme középpontjába, melyekkel másokkal szemben büszkélkedhet, és nem figyel arra, mennyi mindent köszönhet az Úrnak. A gőg és az önelégültség elfeledteti velünk Isten művét, és elkerülhetetlenül eltávolít tőle. Ám Isten választ követel népétől: „Mi kivetnivalót találtak bennem atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem? Üres semmiségnek szegődtek nyomába, így maguk is semmivé lettek.” Pontosan ez a kérdés: milyen igazságtalanságot találhatunk Istenben, hogy elhagyjuk, és a magunk feje után menjünk? Föl kell tennünk magunknak ezt a kérdést, máskülönben ott állunk majd üres kézzel, mert inkább saját magunkra hallgattunk, nem pedig az Úr szavára. Talán a sok keserű pillanat is egy olyan élet következménye, amiben az Úr nem sokat számít, mert mind csak önmagunkkal vagyunk elfoglalva.

Imádság az Egyházért