Július 6., hétfő

A Santa Maria in Trastevere bazilikában a betegekért imádkoznak

 

Oz 2,16. 17.b –18.21–22 – Magamhoz édesgetem… s a szívére beszélek

Imádság a szegényekért 

¹⁶Azért íme, én majd magamhoz édesgetem,
és kiviszem a pusztába,
hogy szívére beszéljek;

hogy úgy válaszoljon, mint ifjúsága napjaiban,
és mint abban az időben, amikor Egyiptom földjéről feljött.

¹⁸Akkor majd – mondja az Úr –
‘Férjem’-nek hív ő engem,
és nem mond többé ‘Baál’-nak.

²¹És eljegyezlek magamnak örökre,
eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és szeretettel,

²²eljegyezlek magamnak hűséggel,
és ismerni fogod az Urat.

Ezen a héten Ozeás próféta mellé szegődünk, aki nagy meggyőződéssel énekli meg Isten irgalmasságát. Ozeás családi hátteréről is vannak ismereteink, méghozzá könyvének első három fejezetéből, ahonnan ez a most olvasott szakasz is származik. Felesége Gomer, aki parázna asszony és házasságuk alatt is prostituált marad. Isten mégis arra kötelezi a prófétát, hogy tartsa meg asszonyaként. Ő jelképezi ugyanis Izrael népét, amely újra meg újra hűtlenné lesz az Úrral kötött szövetséghez. Az Úr tehát azt kéri Ozeástól, hogy tartson ki mellette, hogy ezzel példázza Isten szeretetét Izrael iránt, annak hűtlensége ellenére. Jól mutatja ez a rész Isten szeretetének erejét, aki, bár hűtlen lett hozzá népe, továbbra is mellette marad, egészen addig, amíg vissza nem tudja terelni őt a szövetségbe. Isten mindent Izraelnek ajándékozott: a földet a maga javaival („kenyeret és vizet… gyapjút és lent, italt és olajat”), Izrael azonban továbbra is a bálványoknak hódolt, mint szeretőknek, melyekhez szíve kötődött. A próféta szava egyértelműen a népet vádolja azzal, hogy eltávolodott Istentől és az ő szeretetétől. Az Úr azonban népének megrövidült emlékezete és még hűtlenkedése ellenére sem adja föl a küzdelmet. Mindent megtesz azért, hogy visszahódítsa népe szívét: vádaskodik, beszél, próbálja gátolni útját a bálványokhoz, elveszi, amit korábban ajándékként adott. Ám minden hiábavalónak látszik azzal a gőggel szemben, mely Izrael népét magabiztossá és önelégültté teszi. Egészen addig, míg a sivatagba nem viszi őket. Itt pedig, a nélkülözés és a halál helyén Isten a lelkére beszél népének, s rávezeti, hogy újra fölismerje annak a szeretetnek az erejét és édességét, mellyel őt szereti.

Imádság a szegényekért