Július 22., szerda

Szent Mária Magdolna emléknapja, aki hírét vitte a tanítványoknak, hogy az Úr feltámadt

Jn 20,1.11–18 – Az üres sír
1Mária Magdolna a hét első napján kora reggel, amikor még sötét volt, a sírhoz ment, és látta, hogy a kő el van mozdítva a sírbolttól. 
11Mária pedig kinn állt a sírnál, és sírt. Amint sírdogált, behajolt a sírboltba. 12Két angyalt látott fehér ruhában ülni, az egyiket fejtől, a másikat lábtól, ahol Jézus teste feküdt. 13Azok megkérdezték tőle: »Asszony, miért sírsz?« Ő azt feleltenekik: »Elvitték az én Uramat, és nemtudom hová tették!« 14Ahogy eztkimondta, hátrafordult, és látta Jézust, hogy ott áll, de nem tudta, hogy Jézus az. 15Jézus megkérdezte tőle: »Asszony, miért sírsz? Kit keresel?« Ő pedig, azt gondolva, hogy a kertész az, ezt felelte neki: »Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nekem, hová tetted, és én elviszem!« 16Ekkor Jézus megszólította őt: »Mária!« Erre ő megfordult, és héberül így szólt: »Rabbóní!«, ami azt jelenti: Mester. 17Jézus így szólt hozzá: »Ne tarts fel engem, mert még nem mentem fel az Atyához, hanem menj el a testvéreimhez, és mondd meg nekik: Fölmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, az én Istenemhez és a ti Istenetekhez.« 18Mária Magdolna elment, és hírül vitte a tanítványoknak: »Láttam az Urat!«, és hogy ezeket mondta neki.

Ennek a napnak a liturgiája Mária Magdolnára emlékezik. Magdalából származik, találkozott Jézussal, aki „hét gonosz lélektől” szabadította meg. Az evangéliumban az üres sír mellett látjuk őt, zokogva. Valaki elvitte Urát. Annak az embernek az elvesztése, aki az utóbbi években egyedüliként megértette őt, arra sarkallja, hogy fusson, és holtában is megkeresse. Mindkét angyaltól és a „kertésztől” is azt kérdezi, hol van Jézus. Mindent a Mester keresésének rendel alá, semmi más nem érdekli. Az Urat kereső igazi hívő példája ő. A „kertészt”, Jézust saját szemével látja, de nem ismeri föl, míg az Úr nevén nem szólítja. Gyakran megesik ez velünk is, amikor az evangéliummal kerülünk kapcsolatba. Nem a szemünkkel ismerjük föl Jézust, hanem a hangjáról. Az a hangszín, az a tónus, ahogyan a nevét gyengéden kiejti, ami már annyiszor megérintette a szívét, ledönti a gátat, és Mária felismeri Mesterét. Ha egyszer is hallottuk, nem felejtjük el soha többé Krisztus hangját, vagyis az evangéliumot. Ha közel kerülünk az evangéliumhoz, az Úrhoz kerülünk közel: ez az út, amelyen megláthatjuk őt, és találkozhatunk vele. Mária a lábai elé borul, Jézus azonban így szól hozzá: „Engedj! Inkább menj el testvéreimhez.” Az evangéliumi szeretet olyan energia, ami arra ösztökél, hogy túlmenjünk minden határon. Egyáltalán nem látható előre, hogy Mária elfut az apostolokhoz. Jézus a feltámadás örömhírét először egy nehéz élettörténetű, gyenge nőnek nyilatkoztatja ki. Mária Magdolna félhetett volna attól, hogy nem adnak majd hitelt szavának, kinevetik vagy sértegetni fogják; miként gyakran velünk is megesik, hogy ábrándozó képzelgőnek gondoljuk, aki hisz a halálnál erősebb szeretetben, a felszáradó könnyekben és a halált legyőző életben. Mária újra hallotta a Mester hangját, és még boldogabban futott a tanítványokhoz, hogy mindenkinek hírül adja: „Láttam az Urat.” Amit kapunk, nem azért van, hogy megtartsuk magunknak, hanem hogy eljuttassuk sokakhoz. Ő, a bűnös asszony lett az evangélium első hírnöke. De nem fél, mert Jézus szava ad erőt neki. A bizánci hagyomány ezért úgy hívja őt: az apostolok apostolasszonya.

Imádság a szentekkel