Zak
9,9–10; Zsolt 145 (144); Róm 8,9.11–13; Mt 11,25–30
Ennek
a vasárnapnak az evangéliuma Jézus kevés fennmaradt imádságának egyikét tárja
elénk. Máté úgy mutatja be a jelenetet, hogy mindez Jézus nyilvános működésének
elején történt. Miután leírja a tizenkettőhöz intézett hosszú missziós beszédet
– mely a teljes tizedik fejezetet kitölti –, az evangélista azt állítja, hogy
Jézus „továbbment, hogy tanítson, prédikáljon a városaikban”. S mindezt nem
egyedül tette, hanem azokkal a tanítványokkal, akiket éppen most választott ki,
hogy társai legyenek missziója megvalósításában. Ekkor Jézus megáll, imával
fordul az Atya felé, és hálát ad neki: „Dicsőítelek, Atyám, ég és föld Ura,
hogy az okosak és a bölcsek elől elrejtetted ezeket, és a kicsinyeknek
kinyilatkoztattad.” A kicsinyeket (görögül népiosz: kisgyermek, kiskorú)
említi. El tudjuk képzelni Jézust, amint végighordozva szemét tanítványain, az
égre emeli tekintetét, és hálát ad az Atyának, amiért úgy döntött, hogy a
megváltás misztériumát ennek a „kisded nyájnak” nyilatkoztatja ki.
Ahogyan
akkor, Jézus ma is hálát ad az Atyának, amiért kinyilatkoztatta nekünk a
mennyek országának evangéliumát, és hirdetését a keresztény közösségek kezébe
helyezte. A vasárnapi szent liturgia, ahol a tanítványok Jézus köré gyűlnek, az
Atyának való hálaadás pillanata, mert a mostani idők tanítványainak is megadta
azt az örömet és felelősséget, hogy hirdessék az evangéliumot a világban.
Kétségtelen az aránytalanság a kicsiny keresztény közösség és az egész világra
kiterjedő misszió között. Ha Jézus kicsinyeknek nevez bennünket, az azért
lehet, mert valóban kicsik is vagyunk. Az evangéliumban a kicsiny az, aki fölismeri
korlátait és törékenységét; aki érzi, hogy szüksége van Istenre, keresi őt és
rábízza magát. Az ilyeneknek mondja Jézus: „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok,
s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket.”
Az
Úr mint jó barát magához hívja mindazokat, akik fáradtak, és akiket megterhel
az élet: kezdve a vámossal, követőinek kis csoportján át egészen a
reményvesztett, a gazdagok hatalmától elnyomott, háborútól, éhségtől,
igazságtalanságtól sújtott tömegekig. E tömegek számára ma is föl kellene hogy
hangozzék az Úr szava: „Gyertek hozzám mindnyájan… én megkönnyítelek titeket.” A megkönnyítés nem más, mint maga Jézus: annyi,
mint az ő keblén nyugodni, az ő szavával táplálkozni. Csakis Jézus fűzheti
hozzá a következőket: „Vegyétek magatokra igámat.” Nem „a Törvény igájáról”
beszél, amivel a farizeusok terhelték meg az emberek vállát. Az iga, amelyről
Jézus beszél, az evangélium: sokat kíván, mégis „édes”, éppúgy, mint ő maga.
Ezért teszi hozzá: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok, és alázatos szívű.”
Tanuljatok tőlem, vagyis legyetek a tanítványaim.
Imádság
az Úr napján
