Július 10., péntek

Oz 14,2–10 – Visszatérés az Úrhoz

2Térj meg, Izrael, az Úrhoz, a te Istenedhez,
hisz bűnöd miatt buktál el!

3Vigyétek magatokkal e szavakat,
térjetek az Úrhoz,
és mondjátok neki:
»Végy el minden gonoszságot,
fogadd el a jót,
és mi majd ajkunk gyümölcsét áldozzuk néked.

4Asszúr ne segítsen nekünk,
lóra sem szállunk többé,
és kezünk alkotásainak
nem mondjuk többé: ‘Ó, Isteneink!’
Mert te megkönyörülsz az árván,
aki nálad talál irgalmat.«

5»Meggyógyítom hűtlenségüket,
és szívemből szeretni fogom őket,
mert haragom elfordult tőlük.

6Izraelhez olyan leszek, mint a harmat;
virul majd, mint a liliom,
és gyökeret hajt, mint a Libanon.

7Kiterjednek ágai,
és pompája olyan lesz, mint az olajfáé,
és illata, mint a Libanoné.

8Visszatérnek, hogy árnyékomban lakjanak,
gabonát termelnek és rügyeznek, mint a szőlő;
hírneve olyan lesz, mint a Libanon bora.

9Efraim, mi köze neki a bálványokhoz?
én hallgatom meg és gyámolítom őt;
olyan leszek én, mint a zöldellő ciprus,
és tőlem való lesz a gyümölcs,
melyet rajtad találnak.«

10Aki bölcs, értse meg ezeket,
aki értelmes, lássa be ezt mind!
Bizony, egyenesek az Úr útjai,
s az igazak biztosan járnak azokon,
de a gonoszok elesnek rajtuk.

Ozeás könyve ezzel a szenvedélyes hangú meghívással ér véget, mely az Úrhoz való visszatérésre buzdít: „Izrael, térj vissza az Úrhoz, a te Istenedhez.” A próféta nem felszínes visszatérést akar, amiből hiányzik a szív, és ezért arra hívja Izraelt, hogy fogalmazza meg mondandóját az Úrhoz: Isten előtt nem lehet rögtönözve vagy kapkodva megjelenni. Saját bűnünk tudatosítása, a bűnbocsánat kérése és rászorultságunk belátása elengedhetetlen előfeltétele annak, hogy Isten beléphessen a szívünkbe, és meggyógyíthassa. A próféta ezért buzdít: „Hozzatok szavakat magatokkal.” Az Istennel való találkozás elmélyülést feltételez, vagyis saját korlátaink ismeretét, valamint annak belátását, hogy szükségünk van a megváltásra. És csakis Isten képes megváltani bennünket. Gondoljunk például arra a belső szorongásra, amit a tékozló fiú érezhetett, akit Lukács evangéliumából ismerünk. Szomorú helyzete és elkövetett bűneinek belátása nélkülözhetetlenül fontos a döntéshez, hogy hazatérjen apjához. Hazatérésére mondandóval is készül, még ha atyja nem is hagyja majd neki kimondani, amit előre megfogalmazott. A szöveg világosan mutatja, hogy a megtéréssel együtt jár a bálványimádás elutasítása, miként a háborúhoz szükséges eszközökről (lovak) való lemondás is, hogy helyüket az Istennek – aki maga az irgalom – bemutatott lelki áldozatok vegyék át: „Asszíria nem segít rajtunk, lóra sem szállunk többé. Nem mondjuk kezünk alkotásának ezután: Te vagy a mi Istenünk! Mert az árva csak nálad talál irgalmat.” A megbocsátás és a szeretet, amit Isten ajánl, csodát visz végbe: Izrael új erőre kap, és új tavaszt él meg; kivirul majd, mint a liliom, gyökeret ereszt, mint Libanon fája, olyan szép lesz, mint az olajfa, és újra Isten árnyékában pihen majd meg. Aki szívében megtér, és visszatalál az Úrhoz, annak az életét úgy kell elképzelni, mint dús kertet vagy mint forrást, mely menedéket ad és képes minden hozzá közelítő szomját oltani.

A Szent Kereszt imádsága