Szent Timóteus és Szent Titusz emléknapja, akik Pál apostol munkatársai voltak; Timóteus Efezusban, Titusz Krétán volt püspök.
Neh 8,2–4.5–6.8–10; Zsolt 19 (18); 1Kor 12,12–31; Lk 1,1–4; 4,14–21
1Mivel már sokan megkísérelték rendben elbeszélni a köztünk végbement eseményeket, 2amint előadták azt nekünk azok, akik kezdet óta szemtanúi és szolgái voltak az igének, 3jónak láttam én is, miután mindennek elejétől fogva gondosan a végére jártam, neked, kegyelmes Teofil, sorrendben leírni, 4hogy jól megismerd azon dolgoknak bizonyosságát, amelyekre téged oktattak.
14Jézus pedig a Lélek erejében visszatért Galileába, és a híre elterjedt az egész környéken.
15Tanított a zsinagógáikban, és mindenki dicsőítette.
16Azután elment Názáretbe, ahol felnövekedett. Szokása szerint bement szombaton a zsinagógába, és fölállt olvasni.
17Odaadták neki Izajás próféta könyvét. Amikor szétnyitotta a tekercset, arra a helyre talált, ahol ez van írva:
18»Az Úr Lelke van rajtam;
azért kent föl engem,
hogy örömhírt vigyek a szegényeknek,
elküldött, hogy szabadulást hirdessek a foglyoknak
és látást a vakoknak,
hogy szabadon bocsássam a megtörteket,
19és hirdessem az Úr kedves esztendejét«.
20Aztán összehajtotta a könyvet, visszaadta a szolgának, és leült. A zsinagógában minden szem rászegeződött. 21Ő pedig elkezdett hozzájuk beszélni: »Ma teljesedett be ez az Írás a ti fületek hallatára.« Lk 1,1–4; 4,14–21
Az évközi időnek ezen a harmadik vasárnapján Isten igéjének ünnepét üljük, amely a Sant’Egidio közösség számára különösen is kedves ünnep. Szép hagyomány a közösségben, hogy ezen a napon az Eucharisztia liturgiájának végén áldást kapunk, miközben mindenki felemelt karral a kezében tartja a személyes bibliáját, amelyben mindennap Isten szavát olvassa. És arra is jó emlékezni, hogy a mai ünnep szorosan kapcsolódik ahhoz a másik ünnephez, amelyet szintén Ferenc pápa vezetett be: a szegények világnapjához. Két ünnep: az egyik nyitja a liturgikus évet, a másik zárja azt, mintha azt a két nyomvonalat mutatná, amely az Egyház életét irányítja és értékessé teszi a világ számára.
A most meghallgatott evangélium Lukács első szavait tartalmazza, s az első elköteleződését, hogy az „elejétől kezdve mindennek szorgalmasan utánajárjon”, mindazzal kapcsolatban, amit Jézus mondott és tett. Felhívás ez arra, hogy mindenkor az őáltala előirányzott gondossággal ügyeljünk arra, hogy az evangélium egyetlen szava se vesszen el. Valahányszor kinyitjuk az evangéliumot, maga Jézus beszél hozzánk, ahogyan a názáreti zsinagógában is tette. Az volt az első prédikációja. Lukács azt írja, hogy Jézus maga választotta az Izajás könyvéből való szakaszt. Nagyon világos választás, ahogyan a prédikáció is nagyon világos volt: „Ma beteljesedett az Írás, amit az imént hallottatok.”
Isten szava ma is beteljesedik számunkra, és a szegények, a gyengék, a kicsinyek, a menekültek, az idősek, a magányosok számára, akik felé az Úr a tanítványokat indítja. Értük – tehát a tanítványokért is – kezdődik az Úr „kegyelmének esztendeje”. Isten szava ugyanis arra buzdítja a tanítványokat, hogy közeledjenek a szegényekhez, és mondják nekik: „Ma” közel vagyok hozzátok! „Ma” nem vagytok többé elhagyatva! „Ma” Isten családjának tagjai vagytok. Ma, nem pedig holnap, ahogy a könnyű lustaság sugallhatja. Sürgős, hogy az evangélium „má”-ját közvetítsük a világnak. Az Ige ereje által siettetjük Isten országának eljövetelét, amelyet Jézus azon a napon Názáretben megnyitott. Igaz, hogy mi szegények vagyunk, gyengék, sőt bűnösök, de Jézus arra buzdít, hogy tegyük magunkévá az ő szavait arról a napról: „Az Úr Lelke van rajtam, azért kent fel engem…” Ő maga küld bennünket a világba. A belé vetett hitünk pedig arra késztet minket, hogy azt mondjuk, hogy minden megváltozhat, mert „Istennek semmi sem lehetetlen”.
Imádság az Úr napján
