Emlékezzünk Modestára, a hajléktalan asszonyra, akit a római Termini pályaudvaron hagytak meghalni 1983-ban. Azért nem segített rajta senki, mert piszkos volt. Vele együtt emlékezzünk minden elhunyt, fedél és segítség nélkül hagyott hajléktalanra.
Zsid 10,32–39. Az állhatatosságnak nagy a jutalma
32Emlékezzetek vissza a hajdani napokra, amikor, miután megvilágosodtatok, a szenvedések kemény küzdelmét álltátok ki,
33s részint gyalázásokban és szorongatásokban látványul szolgáltatok, részint pedig azoknak, akikkel így bántak, társai lettetek.
34Mert
részetek volt a foglyok szenvedésében, és javaitok elrablását is
örömmel viseltétek, tudva, hogy jobb és maradandó javatok van.
35Ne veszítsétek hát el bizalmatokat, mert nagy lesz annak a jutalma.
36Béketűrésre van szükségetek, hogy Isten akaratát megtegyétek, s elnyerjétek az ígéretet.
37Mert még egy kis idő,
s az, aki eljövendő, eljön és nem késik.
38Az én igazam a hit által élni fog;
de ha meghátrál,
a lelkem nem leli benne kedvét.
Elkezdődik a Zsidóknak írt levél harmadik része. Szerzője arra buzdítja a keresztényeket, hogy legyenek szilárdak és állhatatosak a keresztény életben. Különösen nehéz idők voltak azok az akkori keresztény közösségek számára, akikkel szemben sokan ellenségesnek bizonyultak. Bizonyára voltak, akik engedtek a nyomásnak, vagy lanyhult a tanúságtételük, talán mert inkább a maguk módján élték meg kereszténységüket, s ezáltal az vesztett jelentőségéből, kevésbé volt prófétai. A szerző emlékezteti őket, milyen tüzes lelkesedés jellemezte őket megtérésük idején, amikor bármilyen áldozatra készen álltak az evangélium melletti tanúságtétel érdekében: nemcsak hogy nem hátráltak meg a nehézségek és veszélyek láttán, de közösen és örömmel állták őket. A szerző felidézi nekik, amikor még „szidalmazásnak és szorongatásnak voltak kitéve”, egymás között pedig mély szolidaritásban éltek: „Együtt szenvedtetek a foglyokkal, és vagyonotok elkobzását is örömmel elviseltétek…” E mögött a bátorság mögött annak tudata állt, hogy „értékesebb és maradandóbb javakkal rendelkeztek”. A levél írója arra szólít fel bennünket, hogy fedezzük fel újra az állhatatosság erényét, vagyis tartsunk ki az evangélium követésében, és ne hagyjuk veszni a „parréziát”, azt az Istenbe vetett bizalmat, amely a hívő ember valódi erejét jelenti, s amely által szilárd maradhat az evangéliummal ellenséges világban is. A lustaság és a fáradtság annak a kockázatát rejti, hogy bezárkózunk a jelenbe, és lanyhul a várakozásunk az Úr eljövetele iránt. A jobb jövő iránti várakozás nélkül kevésbé érezzük szükségét az imádságnak és az elkötelezett cselekvésnek, és könnyen átadjuk magunkat az individualizmusnak és a világi mentalitásnak.
A Szent Kereszt imádsága
