Imádság a keresztények egységéért, különösen az afrikai keresztény közösségekért
Zsid 7,25–8,6. Az új papság és az új szentély
25Így örökre üdvözítheti is azokat, akik általa Istenhez közelednek, hisz mindenkor él, hogy értük közbenjárjon.
26Illő
volt ugyanis, hogy ilyen főpapunk legyen: szent, ártatlan, szeplőtlen, a
bűnösöktől elkülönített, és fölségesebb az egeknél;
27akinek
nincs arra szüksége, hogy mint a papok, minden nap először a saját
vétkeikért mutasson be áldozatot, azután a nép vétkeiért, mert ő ezt
egyszer s mindenkorra megtette, amikor önmagát feláldozta.
28A törvény ugyanis gyarló embereket rendelt papokká; az eskü szava pedig, amely a törvény után jött, az örökké tökéletes Fiút.
1Mindabból azonban, amit mondunk, ez a legfontosabb: olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül az egekben,
(Zsolt 110,1)
2mint a szentély szolgája és az igaz sátoré, amelyet nem ember, hanem az Úr épített.
(Szám 24,6G)
3Mivel
minden főpapot az ajándékok és áldozatok bemutatására rendelnek, ezért
szükséges, hogy neki is legyen valamije, amit bemutat.
4Ezért, ha ő a földön volna, nem is volna pap, mert már vannak olyanok, akik a törvény szerint mutatnak be áldozatokat.
5Ezek a papok a mennyei dolgok képmásának és árnyékának szolgálnak, ahogyan Isten Mózesnek megmondta, mikor a sátrat készítette: »Nézd – mondta –, készíts mindent arra a mintára, amelyet neked a hegyen megmutattam!«
(Kiv 25,40}<fs)
6Ő
azonban most annyival kiválóbb szolgálatot nyert, amennyivel kiválóbb
szövetségnek közvetítője, amely kiválóbb ígéreteken alapul.
„Olyan főpapunk van, aki a Fölség trónjának jobbján ül a mennyben, mint papi szolgája a szentélynek, az igazi sátornak, amelyet az Úr emelt, nem ember.” A keresztény hit szívéhez érkeztünk el: Jézus az életét adta értünk, ártatlan áldozat, aki egyedülálló áldozatot hoz, amely által közvetítővé válik Isten és az emberek között. Általa bocsánatot nyerhetünk, és közösségbe léphetünk Istennel, szövetségben élhetünk vele. Halálával és feltámadásával elindította az Ország kiteljesedését, a beteljesedő üdvösség idejét. Így értjük meg a vasárnapi eucharisztikus liturgia központi szerepét, amelyben új életre születünk és Krisztus Testévé válunk. Mi több, maga a teremtés is részese a végső időknek. Ahogyan a zsidó szombat a Teremtés könyvében úgy jelenik meg, mint a teremtés beteljesedése, úgy a keresztények vasárnapjával beteljesedik az új teremtés, amely az Úr halálával és feltámadásával jön létre. Ma persze ez a teremtés még csak részlegesen valósul meg számunkra és a teremtett világ számára, mert csak Jézus Krisztusban győzetett le a halál és a romlás. Ezért reménykedve várjuk a végleges beteljesedést, amikor „nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak” (Jel 21,4). Ezért mindannyiunknak szükségünk van erre a Melkizedek rendje szerinti főpapra, hogy továbbra is felajánlja életét értünk, nekünk ajándékozva a kenyeret, étellé válva értünk abban az Igében, amely az örök élet kenyerévé és ételévé válik.
Imádság az egyházért