1Jn 4,11–18. Ha szeretjük egymást, bennünk marad az Isten
„…ha Isten így szeretett minket, nekünk is szeretnünk kell egymást.” Az
evangéliumi szeretet nem akármilyen szeretet: ugyanolyan minőségűnek, olyan
természetűnek, olyan szenvedélyesnek kell lennie, mint amilyen Isten irántunk
való szeretete. De hogyan lehetséges, hogy ilyen szeretetben éljünk? – kérdezhetnénk,
hiszen „Istent soha senki nem látta”. Nos, János válasza így szól: „Ha szeretjük
egymást, bennünk marad az Isten, és a szeretete tökéletes lesz bennünk.”
Evangéliuma előszavában az apostol így ír: „Istent nem látta soha senki, az
Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.” (Jn 1,18) Jézus az,
aki felfedte nekünk az Atya arcát. És valóban, Jézust szemlélve teljes
meggyőződéssel mondhatjuk: „Isten a szeretet.” Jézusban olyan szeretet van
jelen, amely nem ismer határokat. Ebben a levelében János kitartóan állítja,
hogy ha szeretjük egymást, akkor Istenben lakozunk, vagyis úgy vagyunk őbenne,
mint egy hajlékban, mintha a házában lennénk. A házban, amelyben élni vagyunk
hivatottak, az ő Lelke által egyesülünk egymással, amelyet az Atya a szívünkbe
öntött. Ha megmaradunk ebben a szeretetben, figyelni tudunk a szavaira, és
egymást is tudjuk szeretni. És ez a tökéletesség. Nem azért vagyunk
tökéletesek, mert nincs bennünk semmi hiba, hanem mert engedjük, hogy átöleljen
Isten szeretete, amely megszabadít minden félelemtől, minden rettegéstől. Egy
olyan világban, amelyben oly sok félelem lakozik, a keresztények tanúságtevői
annak az Istennek, aki Atya, aki minden gyermekét szereti, olyannyira, hogy
elsőszülött Fiát adta mindenki üdvösségéért.
Karácsonyi imádság
