Imádság az egyházak egységéért; emlékezzünk meg különösen az Anglikán Közösség egyházairól.
Zsid 6,10–20. Megerősödni a felkínált reményben
10Mert Isten nem
igazságtalan, hogy megfeledkezzék művetekről és a szeretetről, amelyet
az ő nevében tanúsítottatok, amikor a szenteknek szolgáltatok és
szolgáltok.
11Azt kívánjuk, hogy közületek mindenki ugyanazt a készséget tanúsítsa mindvégig, míg a remény be nem teljesedik,
12s hogy ne legyetek restek, hanem azok követői, akik a hit és a béketűrés által örökösei az ígéreteknek.
13Mert amikor az Úr Ábrahámnak ígéretet tett, mivel nála nem volt senki nagyobb, akire esküdjék, önmagára esküdött:
14»Bizony, áldván áldalak téged és sokasítván megsokasítalak.«
(Ter 22,16-17)
15Az pedig türelmesen kitartott, és így elnyerte az ígérteket.
16Mert az emberek önmaguknál nagyobbra esküsznek, és minden viszálykodásuk vége a megerősítő eskü.
17Ezért Isten, hogy annál inkább megmutassa az ígéret örököseinek terve változatlanságát, esküvel kötelezte magát,
18hogy
két megmásíthatatlan dolog által, melyek tekintetében Isten nem
hazudhat, igazán komoly vigasztalásunk legyen nekünk, akik törekszünk az
elénk tárt remény elnyerésére.
19Ez a mi lelkünk biztos és szilárd horgonya, amely elér a kárpit belsejéig,
(Lev 16,2)
20ahová elsőként lépett be értünk Jézus, aki Melkizedek rendje szerint főpap lett mindörökké.
A Zsidóknak írt levél szerzője Isten esküjének fontosságát hangsúlyozza, annak az ünnepélyes gesztusnak a fontosságát, amelyet Isten Ábrahámnak és Izraelnek tett. Ez az eskü hűséget jelentett és elkötelezettséget, hogy Isten megvalósítja, amit megígért, vagyis annak a népnek az üdvösségét, amelyet „saját” népéül kiválasztott. Az Ábrahámnak tett eskü ünnepélyes, múlhatatlan értékű gesztus volt, amit Isten önként és szeretetből tett meg. Mi, keresztények ezt az ősi történetet folytatjuk, amelyet elvisz a beteljesülésig. Nem eltörli: egészen beteljesíti. A Zsidóknak írt levél ezért hangsúlyozza az Ábrahámhoz és az Úr által a pátriárkának tett ígéretekhez való kötődés fontosságát. Sőt: Ábrahámon keresztül Melkizedek is része lett az üdvtörténetnek, bár nem is volt zsidó. A levél azt sugallja, hogy mindenki meghívást kapott, hogy életét, önnön történetét belehelyezze abba, amit Isten Ábrahámmal együtt épít, és amit Jézus minden népre kiterjeszt. Néha megtapasztaljuk a kísértést, hogy egyedinek, megismételhetetlennek tartsuk magunkat, mintha minden mivelünk kezdődne és végződne, függetlenül attól, hogy egyénként vagy csoportként tekintünk magunkra. Ily módon azonban elveszítjük annak örömét, hogy részei lehetünk egy tágas történelemnek, amely az Istené az egész emberiséggel. Ez a történelem persze Izrael népével kezdődik, de Jézussal „kitágul”, és mindenki más-más módon lehet részese. Az üdvösségnek egyetlen egy története van, a népek számára egyetlen egy cél létezik: közösségre jutni Istennel, aki mindenki Atyja. A zsidók és a keresztények az üdvösség eme egyetemes misztériumának őrzői és szolgái. Törekedjünk hát arra, hogy az „elénk tárt reményt megragadjuk”, hogy hordozói legyünk mi is Isten ígéreteinek, a minden emberre vonatkozó szeretettervének, a jelenlétének – főleg ott, ahol az emberek létezésére rányomja bélyegét a szenvedés és a fájdalom.
Imádság az Úr anyjával, Máriával