1Jn 4,19–5,4. Aki Istent szereti, szereti testvérét is
Amikor az apostol azt a merész kijelentést teszi, hogy a keresztények
szeretete tökéletes, azzal az evangéliumi szeretet eredetiségére mutat rá,
hiszen az nem ember műve, hanem magának Istennek a szeretete. Olyan szeretet
ez, amely Istent elválaszthatatlanul gyermekeihez köti. Az apostol újra
elismétli, hogy mi azért tudunk szeretni, mert Isten szívünkbe öntötte az ő
szeretetét. És ahogy a Biblia minden lapjából egyértelműen kitűnik, az a
szeretet, amelyet Isten önt a szívekbe, nem valamiféle elvont dolog vagy üres
szólam, nem romantikus viselkedésforma vagy lelkiállapot, hanem éppen
ellenkezőleg: konkrét, testi szeretet, abban az értelemben, hogy a szegények
testének érintésére vezet, arra, hogy fizikailag melléjük álljunk, hogy konkrét
módon gondoskodjunk róluk. Ahogy az is, amikor bekapcsolódunk a hívők
közösségének életébe, és a világ átalakításán dolgozunk. Ezért állíthatja az
apostol, hogy nem lehet Istent szeretni, ha nem szeretjük a testvéreket, ha nem
gondoskodunk a szegényekről, ha nem teszünk azért, hogy a világban növekedjen a
testvéri szeretet. Mert „aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti az
Istent sem, akit nem lát”. Isten szeretete elválaszthatatlan a testvérek iránti
szeretettől. Az egész Szentírást áthatja ez a meggyőződés, amely Jézusban éri
el csúcspontját és kiteljesedését: nemcsak azokat kell szeretnünk, akik minket
szeretnek, hanem még az ellenségeinket is. Akkor válik tökéletessé a
szeretetünk.
Karácsonyi
imádság
