A soá emléknapja
Zsid 9,15.24–28. Krisztus a vérével pecsételi meg az új szövetséget
15Így tehát egy új szövetség közvetítője: ő, aki halálával megváltott az első szövetség alatt elkövetett bűnöktől, hogy a meghívottak elnyerjék az örökké tartó örökség ígéretét.
24Mert Krisztus nem kézzel alkotott szentélybe lépett be, amely az igazinak csak jelképe, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék értünk; 25nem is azért, hogy gyakran föláldozza önmagát, mint ahogy a főpap évről-évre bemegy a szentélybe idegen vérrel; 26különben gyakran kellett volna szenvednie a világ kezdete óta; így pedig egyszer jelent meg az idők végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt. 27És ahogyan el van határozva, hogy az emberek egyszer meghaljanak, és utána következik az ítélet, 28úgy Krisztus is egyszer lett áldozattá, hogy sokak bűnét elvegye; másodszor pedig bűn nélkül fog megjelenni az őt várók üdvösségére.
A „szövetség” (testamentum) kifejezés szilárd elköteleződésre utal – ez az oka a jogi szakszó használatának –, amit Isten maga vállalt népe irányában. Jézus halála – ami egyszer és mindenkorra történt meg – megmutatja, hogy az egyezség örökre érvényes. A húsvét nem törölte el a keresztet, sőt a levél istentiszteleti teológiája úgy igyekszik bemutatni Krisztus áldozatát, mint olyan eseményt, amely örökké tart, és folyamatosan végbeviszi a szabadítást. Jézus halála szükséges volt az üdvösségünk érdekében. Abban a cselekedetben, amikor Mózes vérrel meghintette magát a könyvet és az egész népet a Sínai-hegyen, a levél írója a kereszthalál előképét látja. Mindebből azt a következtetést is levonhatjuk, hogy az evangélium szavát is be kellene hinteni vérrel. Vagyis nem választható el egymástól az evangélium és a kereszt: Jézus halála nem egy szükséges elégtétel azért, hogy a bűnök bocsánatot nyerjenek, hanem egy olyan szeretet logikus következménye, mely oda vezet, hogy életét is adja a többiek üdvösségéért. Áldozata révén Jézus már most bejuttatott bennünket a mennyei szentélybe. Ezért amikor a levél mennyei dolgokról beszél, akkor nem tőlünk távol lévő létezőkre gondol, hanem az Egyházra, a hívek közösségére mint az imádság, a testvéri együttlét és a szegények iránti szeretet helyére. Krisztus áldozatának egyedülállósága benne van az Egyházban is, mert ez az a hely, ahol Krisztus lakik és megjelenik. Emiatt az Egyház az üdvösség zsengéje abban az értelemben, hogy valamiképpen már megvalósul benne a föld minden népéhez tartozó hívők egysége. Ezt mondja ki a II. Vatikáni Zsinat is: az Egyház jele és eszköze az egész emberi nem egységének. Ma, január 27-én, a soá (holokauszt) nemzetközi emléknapján nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt a kegyetlen erőszakot, amellyel zsidók millióit kínozták és irtották ki a náci haláltáborokban és sok más helyen a második világháború idején. Legyen ez a nap mindenki számára kitörölhetetlen emlékeztető és figyelmeztetés a növekvő antiszemitizmus és a rasszizmus minden formája ellen: a megvetés a másik megsemmisítéséhez vezető út első lépése.
Imádság a szegényekért
