1Jn 4,7–10. Isten a
szeretet
„Szeressük egymást”
– írja János első levelében, s egy olyan megállapítással írja le magát az Isten
misztériumát, amely sehol nem szerepel a Bibliában: „Isten a szeretet”. Szent
Ágoston hozzáfűzi: „Ha mást nem írtak volna ebben a levélben vagy az egész
Szentírásban a szeretet dicséretére, és mi a Szentlélek ajkáról csak ezt a
mondatot hallottuk volna: »Isten a szeretet«, már nem kellene tovább
keresnünk.” János tehát azzal, hogy kijelenti, „Isten a szeretet”,
összefoglalja mindazt, amit a teljes üdvtörténet tanúsít: vagyis hogy Isten
kiválasztotta népét, hogy szeresse azt, hogy megszabadítsa a bűntől és a
haláltól. S itt egy olyan hűséges szeretetről van szó, amely az árulások
ellenére sem hagyja el a népet. Jézus elképzelhetetlen módon bizonyította be
ezt: életét adta, hogy megmentse az embereket, azokat is, aki az életére
törtek. A negyedik evangéliumban János megerősíti, amit Isten szeretetének
milyenségéről vall: „Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten
elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk.” Hogyan is lehetséges
akkor, hogy nem értjük szenvedélyes érvelését, amelynek célja, hogy meggyőzze a
hívők szívét és eszét, hogy fogadják be ezt a szeretetet, éljék meg, és ezáltal
értsék meg lényegét? Azt is írja az apostol: „…ha Isten így szeretett minket,
nekünk is szeretnünk kell egymást.” A szeretet, amelyről itt szó van, nem más,
mint amit maga Jézus élt meg – egészen a végsőkig. Aki befogadja, Istennel
marad, és attól kezdve felismeri őt lelke mélyén.
Karácsonyi imádság
