Zsid 2,5–12. Jézus „főpap”
5Mert nem angyaloknak vetette alá Isten az eljövendő világot, amelyről beszélünk.
6Az egyik helyen valaki tanúságot tett erről:
»Mi az ember, hogy megemlékezel róla,
s az ember fia, hogy meglátogatod?
7Kevéssel tetted őt kisebbé az angyaloknál;
dicsőséggel és tisztelettel koronáztad,
8.
Mert
azzal, hogy mindent alávetett, nem hagyott semmit sem, ami ne lenne
alávetetve neki. Most azonban még nem látjuk, hogy minden alá van vetve
neki.és mindent a lábai alá vetettél«
(Zsolt 8,5-7G) 10Mert illett ahhoz, akiért és aki által minden van, s aki sok fiat vezet a dicsőségbe, hogy üdvösségük szerzőjét szenvedés által vezesse el a tökéletességre. 11Mert aki megszentel és akik megszentelődnek, egytől vannak mindnyájan. Ezért nem szégyelli őket testvéreinek nevezni,
12amikor így szól:
»Hirdetem nevedet testvéreimnek;
a közösségben dicsérni foglak téged«.
„Mi az ember, hogy megemlékezzél róla? Mi az ember fia, hogy gondot viselsz rá?” – a 8. zsoltár e sorait idézve a Zsidóknak írt levél szerzője Isten rendkívüli szeretetére akarja emlékeztetni a hívőket. Azért ugyanis, hogy az embereket megmentse a gonosz és a halál szolgaságából, Isten nem marad meg a mennyek magasában, mint egy távoli megfigyelő, hanem tulajdon Fiát küldi el, hogy viselje gondunkat, és üdvözítsen bennünket. Amikor szenvedés ér minket, közelebb jön, egészen addig, hogy magára veszi fájdalmunkat és szenvedéseinket. Saját Fiát küldte el a földre, hogy „számtalan fiát elvezesse az üdvösségre” (10. v.). A Fiú az emberi történelem legmélyére szállt le, hogy mindenkit egybegyűjtsön és épségben a mennybe vigyen, s így lett ő „az üdvösség szerzője” minden ember számára. Isten Fia ő, de nem szégyellt minket, a bűnünket, a szegénységünket. Sőt, azt mondta az Atyának: „Hirdetni foglak testvéreimnek, zengem dicséreted az egybegyűltek előtt.” (12. v.) Nagy vigasztalás volt ez a hír azoknak a keresztényeknek, akik az üldöztetés árnyékában éltek. Fogadjuk be mi is ezeket a szavakat, mert ma is vigasztalás forrásai azoknak, akik szenvednek, akiket elnyomnak. Jézus lett a „főpap” a hívők és az egész emberiség számára. Ez az első alkalom, hogy az Újszövetségben Jézus a „főpap” címet kapja (vö. 17. v.). Ez a megszólítás nem távolítja el őt az emberektől, éppen ellenkezőleg: felfedi, hogy ő a valódi közbenjáró, az üdvözítő. Jézussal egyesülve mi is papokká válunk, akik közbenjárnak Isten oltáránál a betegekért, az üldözöttekért és az egész emberiségért.
Imádság az Úr anyjával, Máriával
